Interjú
Értékelés az ikszes kupameccs után
Vladan Jordovicséknak fontosabb volt a következő bajnoki, Skaliczki László csak néhány játékost tudott dicsérni.

Mérkőzések
Döntetlen a visszavágón
Továbbjutott az MKC a Magyar Kupában, miután hazai pályán döntetlent játszott az Orosházával.
Interjú
Nyolcgólos előnnyel lehet gazdálkodni
Nyolcgólos előnyről várhatja a szerdai Magyar Kupa visszavágó mérkőzést az MKC, Skaliczki László bízik a továbbjutásban.
Egyéb
Az MKC és Skaliczki László a döntőben
Az elődöntőben több mezőkövesdi sportolóra, csapatra is lehetett szavazni, a döntőre csak az MKC felnőtt gárdája és Skaliczki László maradt.
Közlemények
Megváltozott meccsidőpontok
Megváltozott az Orosháza elleni NB I-es bajnoki mérkőzés időpontja, s lesznek módosulások az NB I/B-ben is.

Események
Tétmeccsel is hangolnak a bajnokira
Megkezdte a felkészülést a tavaszi a Mezőkövesdi KC, még nem teljes a keret.
Interjú
Már úton voltak hazafelé
Hutvágner István az egy ponttal is elégedett lett volna, Skaliczki László szerint meghátráltak a verekedős csapattól.
Mérkőzések
A PLER otthon is győzött az MKC ellen
Fájó vereséggel búcsúztatta 2014-et az MKC felnőtt gárdája, az utolsó másodpercben úszott el a pontszerzés Budapesten.





