A szegedi csalódás után nyíregyházi gratuláció
Szegeden csalódott a csapatban Molnár Ferenc, a Nyíregyháza ellen viszont azt az arcát mutatta a csapat, amit látni szeretne. Marian Kleis szerint nekik még össze kell szokniuk, de nem adták föl céljukat.
Molnár Ferenc a szegedi meccsről: Megkoronáztuk azt a napot, Volarevics 44 lövésből 22-t védett, de ez sem volt elég a sikerhez, mert nem adott példát a fegyelmezett támadójátékhoz. semmit sem tartottunk be abból, amit a héten gyakoroltunk. Lövőedzést tartottunk és ez megbosszulta magát. A végén védekezést váltottunk, labdát szereztünk, majd ziccerben kapufát lőttünk. Szegeden is csak néhányan szerepelnek csak az U23-as csapatban, többen az ifiből játszottak föl. Nálunk a három légiós példát mutat. Mindenkinek be kell állni a sorba, mert itt már nem elég, ha 2-3 játékos jó teljesítményt nyújt, 5-6 embernek kell átlagon felülit hozni a két ponthoz. Csalódott vagyok.
Molnár Ferenc a Nyíregyháza elleni meccsről: A rutin döntő volt. A küzdeni tudásért gratulálok a csapatomnak, azt az arcukat mutatták, amit mindig látni szeretnék. Fegyelmezettek voltak, ezt az eredmény is mutatja. Sajnos maradtak ki ziccerek, voltak technikai hibák, ezek nem maradtak büntetlenül. Ha ezeket javítjuk, akkor nekünk is kijár majd a két pont.
Marian Kleis (Nyíregyháza) az MKC U23 elleni meccsről: Sok ziccert kihagytunk, a fiatalok pedig sokat futottak, mínusz hatról visszajöttek, jó mérkőzés volt. Az idényben már szenvedtünk két egygólos vereséget, s most kikaptunk otthon az Egertől, talán azért, mert sok az új játékos, még össze kell szoknunk. Nincs vége azonban a bajnokságnak, hajtani fogunk. Bárki bárkitől kikaphat és bárki bárkit legyőzhet ebben a bajnokságban. A védekezésünk jó, ebből kell futnunk előre és gólokat szerezni. Támadásban még össze kell csiszolódnunk, s belőni a ziccereket. Szerintem jó csapatunk van, de mindig kell, hogy valaki egy kis pluszt adjon.
22 hozzászólás