Felnőtt csapatunk Szegedre utazik a bajnokság következő mérkőzésére. Az ellenfél nem más, mint a Pick Szeged U21-es csapata. Egy nagyon kiélezett, küzdelmes mérkőzésre lehet számítani. A találkozó vasárnap, 18:00-tól veszi kezdetét. Belépés továbbra is védettségi igazolvány/EESZT applikáció + fényképes személyazonosító együttes felmutatásával lehetséges. Az elkövetkezendő mérkőzésről kérdeztük Boda Tamás Mártont és Nyitrai Jánost.

” A 4. fordulóban a Szeged U21-es csapatával játszunk vasárnap. Mindig kicsit “más” egy utánpótlás csapat ellen mérkőzni. Nehéz meccsre számítok, a Szegednek nagyon jó fiatal játékosai vannak, akik már tavaly is megmutatták, hogy komolyan kell őket venni ebben a bajnokságban. Modern kézilabdát játszanak, igyekeznek kihasználni az erősségeiket. Védekezésben agresszívan nyitnak fel a lövőjátékosokra, erre a stílusra készülünk egész héten különböző edzésgyakorlatokkal. Úgy vélem, hogy a Cegléd ellen a védekezés rendben volt, ennek kell az alapnak lennie és ha elől kevés labdát eladva, taktikusan támadunk, akkor komoly sanszunk van győzni. Nem lesz egyszerű, de képesnek tartom magunkat arra, hogy idegenből elhozzuk a két pontot. ” – Boda Tamás Márton, a Mezőkövesdi KC játékosa

” Üdvözlöm az MKC szurkolókat! Vasárnap Szegedre utazunk mérkőzésre. Hasonló mérkőzésre számítok, mint a NEKA elleni felkészülési mérkőzésünk volt. A szegedi csapat tele van tehetséges, ügyes, fiatal kézilabdázóval. Gyorsan és szervezetten játszanak, a visszarendeződésünk kulcsfontosságú lesz. Nem adhatunk nekik könnyű gólokat. Védekezésben tartanunk kell azt a feszességet, ami az előző meccseken is volt és akkor sikerülhet elhoznunk a 2 pontot Szegedről. Hajrá MKC! ” – Nyitrai János, a Mezőkövesdi KC játékosa

Férfi NB I/B – kelet 4. forduló Szeged, Városi Sportcsarnok

18:00 Pick Szeged U21 – Mezőkövesdi KC

Eredménykövetés:

https://livescore.mksz.hu/32021013874/esemenyek

Hajrá Mezőkövesd! Hajrá MKC!

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •