Meglesz-e az első pont?

Szerző: mkc Közzétéve:

Tizenkét forduló után pont nélkül álló csapatunk a kilenc egységgel rendelkező Kecskemétet fogadja.

 

– Pénteken már csupán egy átmozgató tréninget vezényeltem, mivel a hét elején bőven kaptak terhelést a játékosok – fogalmazott. – Szeretném, ha a fiúk frissek lennének, nincs rájuk panaszom az edzéseken, a kérdés pusztán az, hogy egyes emberekben hogyan állnak össze a dolgok, hogyan jön ki a mérkőzésen is az a produkció. Kecskeméten nem kézilabdázott rosszul az MKC Rosta Pilu irányítása alatt, csak a rutintalanság miatt veszítettek. Pillanatnyilag van több bizonytalan tényező Kecskeméten, de ezek rendeződni szoktak, mikorra kell. Kiélezett, kemény csatát remélek, én lennék a világ legbüszkébb edzője, ha most gyűjtenénk be a két pontot – mondta a szombati mérkőzés előtt az Észak-Magyarországnak Buday Ferenc, az MKCvezetőedzője.

– Egy ki-ki mérkőzésre utazunk holnap Mezőkövesdre. Ahhoz, hogy bejussunk a legjobb nyolcba, győznünk kell. Igazából nekik van miért izgulniuk, hiszen ebben az évben nem nagyon tudták megízlelni a győzelmet. Ez a teher rajtuk van, meg kell tanulniuk győzni. Ha mi azt a nyugodt játékot csináljuk, ami mostanra már kialakult, akkor nem lehet gond. Dobó Zsolt korábbi sérülése úgy tűnt, hogy rendben lesz, de ma megint volt vele egy kis probléma, ettől függetlenül bízom benne, hogy tud játszani. A rossz hír viszont az, hogy Tóth Edmondra nem számíthatok. Az ő sérülése kicsit aggasztó, nem lehet tudni meddig tart pontosan a felépülése – mondta el a kesport.hu-nak Avar György szakmai igazgató

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategóriák: Interjú

50 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője