Visszapillantó: így látta az évet Janó Pál

Janó Pál csalódott, amiért nem sikerült elérni a kitűzött célt, a bennmaradást.

– Búcsúztunk az élvonaltól, hogy értékeled a december óta eltelt hónapokat?

– Mindenkinek, főleg nekem az volt az elvárásom, hogy még tudunk csinálni valamit, meg tudjuk fogni a bennmaradást. Nagyon nehéz volt, minden héten történt valami, ami miatt nem teljesen a kézilabdára koncentráltunk. Megpróbáltam az edzéseken picit feldobni a csapatot, egy picit sikerült, de a fejekben nem tudtam sokat javítani. A sok negatív dolgot nem sikerült megjavítani. Lehet, hogy máshogyan kellett volna, lehet, hogy kellett volna két pszichológus, ezért nem sikerült elérni azt, amit egyébként sem lett volna könnyű. De szerintem volt rá a csapatnak esélye.

– Pszichológusok helyett új játékosok kellettek volna?

– Azzal kellett dolgozni, ami volt, ez volt adva. Ha lett volna játékos, lett volna több variáció, de mindig volt 1-2 sérültünk is, kemény dolog így végigjátszani a szezont, amikor máshol 20 játékos volt.

– A Ligakupával kezdtél, ott voltak biztató jelek, de ott is a végjátékban volt baj, mint később a bajnokságban.

– A Ligakupától többet vártam, lehet, hogy hamar kezdődött számunkra a tétmeccsek sorozata, a vége felé már minden harmadik nap játszottunk. De ezt megörököltem, nem én raktam így össze a meccseket. Inkább kemény 20 napos felkészülés után kellett volna kezdődnie a mérkőzéseknek. Variálni kellett, hét közben kellett fizikális munkát végezni, ezen akartam javítani. Azért vártam többet, mert ha sikerül többször győzni, elhiszi a csapat, hogy tud győzni. Kellett volna az első győzelem, ami a Csurgó ellen meg is jött, de hamarabb kellett volna, ha a Balmazújváros, vagy a Tatabánya ellen sikerül, akkor máshogy néztünk volna ki Gyöngyösön.

– A negyedik-ötödik legtöbb gólt lőttük, de a legtöbbet kaptuk a bajnokságban, ezen hogy próbáltunk javítani?

– Ha volt kapusteljesítmény, meccsben voltunk, vagy még győztünk is. Ha nem volt, csak kóvályogtunk. Más dolog, hogy a védekezés sem állt össze, 3-as védő nélkül hazárdjáték volt. Csodálkoztam azon, hogy így is működött a védelem. A Védelemben rosszul volt összerakva a csapat, de egyéb szempontból is, kevés volt a rutinos játékos és sok a fiatal. Védelem szempontjából másik ember se tudott volna összerakni rendeset.

– Voltál-e valamivel elégedett, mérkőzésekkel, játékosokkal?

– Néha sajnáltam a játékosokat, jöttek a vereségek, ami azelőtt is volt, s egész héten edzeni kellett, kérni, hogy még csináljuk meg, dolgozzunk, van miért játszani. Ez volt a legnehezebb. Kövesden a többi dologgal nem volt probléma, csak a kézilabdára kellett koncentrálni, megvolt minden, ami kell. A legfontosabbat nem tudtuk megcsinálni. Voltak kimagasló teljesítmények, kiugrót nyújtott Szepesi, 1-szer 2-szer Balázs, Grüni a védelemben nagyon fontos volt. Az volt a probléma, ha felugrott a teljesítmény, utána visszaesett. Vukics egyszer lőtt 7 gólt, utána nem találtuk a pályán. Ez volt Balatonfüreden, Vukics nem találta magát. Aztán rájöttünk, fáj a körme. Az nem lehet, hogy nem kommunikál, itt játszik és nem tud magyarul. Ez lepett meg leginkább, ezzel kellett végig harcolni, megpróbáltam ezen változtatni. Találkoztam itt focistával is, aki fél év alatt megtanult magyarul. De itt Radnics, Szelviaszjuk, Alex sem tudott, ez volt a kemény.

– Megérte Mezőkövesdre jönnöd?

– Megérte volna, ha sikerült volna az, amit szerettem volna. Megpróbáltam mindenféle dolgot, valami mozdult is, de a csapatból többet ki lehetett volna hozni. Voltam már beugró edző, ez nem probléma. Azon múlik, mennyire tud az ember a játékosokkal összecsiszolódni. Nehéz, ha a húzóemberek nem értik a nyelvet. Még úgy is nehéz, hogy a nyelvüket értem, mégsem tudtam kommunikálni velük, engem zavar, ha azzal is kell foglalkozni, hogy más nyelven is kell beszélni, de muszáj volt megtenni. A játékosok elfogadták a váltást, mint csapat még jobban összefoghattak, amikor voltak húzós dolgok. Reálisan nem csak az egri meccsen múlt a bennmaradás, a Gyöngyös pontjait nézve még volt lehetőségünk bennmaradni.