Győztes hazai búcsú
Megnyerte utolsó hazai mérkőzését az MKC U23-as csapata, a Kecskemétet verték.
Mezőkövesdi KC U23 – Kecskeméti TE-Kisokos 34-31 (15-16)
Mezőkövesd, 100 néző, vezette: Ács, Tóbiás
MKC U23: Sipos, Bartók L. (kapusok), Herczegh 10, Kovács P. 3, Mikula, Horváth L. 3, Fábián, Kovács B. 9, Kiss R. 6, Albecz, Gyenge, Molnár K., Répási 1, Nyitrai Zs., Hangyel 2. Edző: Molnár Ferenc
Kecskemét: Csernyik, Vikor (kapusok), Burik 1, Hímer 3, Milovits 5, Scheuring 3, Tóth 1, Petrik, Varga 8, Ludacs-Kis, Berkes 2 (1), Horváth A. 2, Nagy L., Gyárfás 3, Miss 3 (3). Edző: Ocsovai Zsolt
Hetesek -, ill. 4/4
Kiállítás: 6-6 perc
Kizárás: Ludacs-Kis (ellenfél veszélyeztetése)
Az eredmény alakulása: 3-3, 8-5, 12-10, 14-13, 20-20, 25-22, 31-26, 31-29
Az MKC U23-as csapata jól kezdte a találkozót, gyorsabban játszott ellenfelénél, a félidő derekára azonban kiegyenlítetté vált a találkozó, majd a vendégek fordítani is tudtak. Nem vezettek sokáig, hiszen a második játékrész elején szerzett két góllal ismét átvette a vezetést a Kövesd. Az előnyt sikerült megtartani, sőt, növelni is, a labdaszerzéseknek és Sipos védéseinek köszönhetően is. Néhány hibával azonban ismét magára húzta ellenfelét a kövesdi csapat. A hajrában Herczegh ziccerben való lerántásáért pirosat kapott Ludacs-Kis, de a kövesdi szélső is kapott egy kétpercest. A végén kínaiból is szerzett gólt az MKC U23, a végeredményt pedig időn túli hétméteresből állította be a Kecskemét.
12 hozzászólás