Felnőtt csapatunk 11 gólos különbséggel, magabiztosan nyert a Tiszavasvári együttes otthonában a bajnokság 18. fordulójában. Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a 26. percben sikerült 4 gólosra ellépni ellenfelünktől. A második félidőre 15-19-es kövesdi vezetéssel fordultak a csapatok. Ez a különbség a mérkőzés végéhez közeledve növekedett. Sárosi Balázs utolsó percben lőtt góljával állt be a 24-35-ös végeredmény. Drizner Péter vezetőedzőt kértük, értékelje a látottakat.

” A szezon eddigi legjobb játékával rukkolt elő a csapat, így ezzel a különbséggel is megérdemelten nyertünk. A védekezés és a kapusteljesítmény végig stabil volt és támadásban a helyzetkialakítás is gördülékenyen ment. Némi hiányérzet a második félidő első tíz perce miatt van, 5-6 könnyű helyzetet rontuttunk el és emiatt nem tudtuk már akkor lezárni a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak, egy nagy lépést tettünk a bajnoki cím és a feljutás felé, még négy plusz egyet kell megtennünk. Köszönjük a minket elkísérő szurkolóknak a biztatást, ismét otthon érezhettük magunkat. Kedden megkezdjük a felkészülést az április 23-i Nyírbátor elleni hazai rangadóra, ahol legalább ilyen játékot szeretnénk nyújtani. ” – Drizner Péter, vezetőedző

Tiszavasvári SE – Mezőkövesdi KC 24-35 (Félidőben: 15-19)

Tiszavasvári SE: Balogh Bence Gábor, Tóth Máté, Boczák Kornél (kapusok) , Szűcs Balázs 9 , Balogh Dániel 3 , Sóvágó Márton 2 , Csikós Patrik, Zsoldos Tibor, Benyusz Kende, Feind Zoltán 5 , Orosz László 1 , Erdős Zoltán 3 , Kóti Kevin 1 , Zsoldos Botond, Bálint Álmos Milán, Gazdag Richárd.

Kiállítások: 14 perc

Hétméteresek: 5/4

MKC: Hudák Henrik, Ulicsinyi Péter, Pelyhe Patrik József (kapusok) , Sárosi Balázs 9 , Sándor Ákos 2 , Bíró Balázs Bertalan 3 , Nagy Norbert 7 , Nyitrai János, Horváth Loránd László 1 , Boda Tamás Márton 1 , Kátai Richárd 5 , Szabó Dániel, Vereb Máté Tamás, Zelei Botond 3 , Dócs Árpád, Dobi Sándor 4.

Kiállítások: 12 perc

Hétméteresek: 6/5

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •