Akadozott a gépezet, vereséget szenvedett felnőtt csapatunk az első felkészülési meccsen.

Pásztor Imre nélkül, azonban Rosta Bálinttal a soraiban vette fel a küzdelmet a Békés megyei alakulat ellen Drizner Péter csapata.

Rosta Bálint egyébként a MOL-Pick Szeged játékosának, Rosta Miklósnak az öccse, ebben a szezonban kettős játékengedéllyel szerepel csapatunkban. Anya egyesülete, a HE-DO B.Braun Gyöngyös csapatának rugalmassága is kellett, hogy az üzlet megköttessen.

Visszatérve a mérkőzésre: kövesdi góllal indult a meccs, utána azonban a hazai csapat kezébe vette a kezdeményezést, magukhoz ragadták vezetést és a végéig folyamatosan növelték előnyüket.

A mieink közül Jancsó volt különösen elemében, jobb szélsőnk két büntető mellett 3 akció gólt szerzett.

Döcögött a gépezet kicsit, de bízhatunk benne, hogy a játék javulni fog, amit talán már holnap is láthatunk, 18 órai kezdettel az Eger együttese ellen.

Drizner Péter: Túl vagyunk az első mérkőzésen, nagyon vártuk már. Gondolom a játékosok is, mert a március nagyon régen volt már. Vártuk, hogyan fog teljesíteni a csapat.

Sajnálom, hogy nem nagyon volt sanszunk egy szorosabb eredményre, remélem, hogy ez csak a kezdeti nehézségeknek tudható be. Akart mindenki, mindenki hozzá is tudott tenni a játékhoz, de igazán sokat tulajdonképpen senki sem.

A formát nyilván javítani kell egyénileg és csapat szinten is. A védekezés hagyott elég sok kívánni valót maga után: főleg a keménységre gondolok. A kétperces büntetéseink alapvetően butaságok voltak és nem azért születtek, mert keményen védekeztünk volna. Ebben mindenképpen javulnunk kell. Ezen a meccsek a kapusteljesítmény is elmaradt az átlagostól, itt is van tennivaló.

Támadásban szép megoldások és túlvállalások jellemezték a játékunkat, de elsőre nem volt rossz. Bízom benne, hogy holnap már valamivel gördülékenyebben fog menni az Eger ellen is a játék.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •