Felnőtt csapatunk a bajnokság következő fordulójában a Nyírbátor gárdáját fogadja. Kemény mérkőzésre lehet számítani, ahol a jó kapusteljesítmény, a pontos, higgadt támadójáték és kemény védelem elengedhetetlen fontosságú lesz, annak érdekében, hogy mi hagyjuk el győztesként a pályát. A találkozó vasárnap, 18:00-tól veszi kezdetét. Drizner Péter vezetőedzőt, továbbá Boda Tamás Mártont kérdeztük az előttük álló mérkőzésről.

” Kulcsmérkőzés következik a Nyírbátor ellen, hiszen a vasárnapi ellenfelünk pontokat vett el a DVTK-tól az előző fordulóban, így lépéselőnyre tettünk szert a bajnoki versenyfutásban. Ahhoz, hogy ez megmaradjon, mindenképpen győznünk kell, ennek megfelelően készültünk a héten. A csapat tisztában van a mérkőzés fontosságával, szeretnénk vasárnap egy lépéssel közelebb kerülni a bajnoki címhez.” – Drizner Péter, vezetőedző

” Vasárnap Nyírbátor csapatával játszunk. Nehéz találkozóra számítok, hiszen a vendégek jó erőt képviselnek a bajnokságban. Tele vannak jó képességű, ezen a szinten rutinosnak mondható játékossal. A mérkőzés kulcsa az lesz, hogy a védekezésünket feszesre húzva minél kevesebb gólt kapjunk a szokásos játékaikból. Elől jó helyzeteket kell kialakítani, nem szabad elszórni a labdát. Hazai pályán mindent meg fogunk tenni, hogy győztesként kerüljünk ki a meccsből és egy újabb lépést tegyünk a célunk felé. ” – Boda Tamás Márton, a Mezőkövesdi KC játékosa

2023.04.23. Férfi NB II. Észak – kelet 19. forduló

18:00 Mezőkövesdi KC – Nyírbátor SC

Eredménykövetés:

https://livescore.mksz.hu/32021113153/esemenyek

Hajrá Mezőkövesd! Hajrá MKC!

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •