Férfi Ifjúsági, Fiú Serdülő, Zelei Botond

Ifi: Korábbi gondolataimat tudom idézni, méghozzá azt, hogy nem tudom hány pofont bír még el ez az együttes, de egy biztos idén mindent megtapasztalnak, ami a profi sport negatív velejárója sajnos. Ahogy említettem a Fradin kívül egyetlen rangadón sem játszottunk teljes kerettel. Először Bakó és Kocsis sérült meg, méghozzá egy napon, majd Sárosi bokája ment el egy felnőtt meccsen. Senánszky az egyetemen szenvedett sérülést, Illés ugyan vállalta a játékot de egy lövés elvitte az egyik kezét. Emellett a betegségek sem kíméltek persze, de ez a mennyiség máskor 2-3 év alatt sújt egy-egy csapatot. Nem mehetünk el amellett sem, hogy a pontot az “i-n” a diákolimpia jelentette, amit mondjuk ki, hogy gyakorlatilag elvettek tőlünk. Nem találkoztam még ilyennel, sem én, sem Drizi, de sajnos olykor ilyen is megtörténik a sportban. Ennek ellenére minden tiszteletem a fiúké, hiszen azért még mindig az élmezőnyben várjuk a tavaszt. Állítom, ha a teljes kerettel játszunk, akkor biztosan dobogós a keret. A bajnokság érdekessége, hogy csak egy ifi bajnokság, azonban erősebb, mint bármelyik NBII-es csoport, nem is emlékszem volt e valaha ilyen jó és kiegyenlített ifi mezőny valaha. Bizonyos csapatok úgy vannak a tabella végén, hogy képességek alapján éremesélyesek lennének. Kiválóan készíti fel a srácokat ez a felnőtt mezőnyre, bízunk benne egyre többen fognak ott is jelentős játekperceket kiharcolni maguknak.

Serdülő: Felemás félszezon van a hátunk mögött, októberben még a bentmaradás kérdéseire jelentő válaszokat kerestük, most pedig holtversenyben az Egerrel ötödik helyen várjuk a folytatást. Az utolsó 6 mérkőzésünkből 5-öt megnyertünk, köztük a szegedi idegenbeli bravúrral, ami azt gondolom átlendített minket a mélyponton. Voltak kimagasló teljesítmények egyénileg, és azt gondolom rekord közeli fejlődési ívek is, azonban vannak akik picit stagnálnak, mind fejlődés, mind motiváltság szempontjából. Ezt kell visszaállítanunk a tavasszal. ”

Leány U17, Horváth Loránd

” Nagy várakozásokkal kezdtük el a munkát augusztusban. Szépen végig csinálták az alapozást a lányok, aminek azt hiszem meg is lett az eredménye. Ott vagyunk a tabella első felében, jó lenne, ha a tavaszi szezon végére felérnénk a dobogóra. Ehhez még nagyon sok munkát kell elvégezni, ugyanezzel a hozzáállással, mint ami az őszi szezonban volt. Hétről hétre egyre stabilabban játszunk, mind elől, mind hátul. Remélem ugyan így folytatjuk tavasszal és akkor elérhetjük a célunkat. ”

FU16, FU14, Boda Tamás Márton

FU16: Téli szüneten van a csapat, így van idő értékelni a hátunk mögött levő időszakot. Hosszú és mozgalmas nyári alapozás után indult a bajnokság. Az első meccsen némi izgatottság uralkodott a srácokon, ami az eredményre rá is nyomta a bélyegét. Utána hétről hétre egyre jobban ment a játék, kezdték felvenni a bajnokság ritmusát a fiúk. Voltak szép győzelmek, de voltak bosszantó vereségek is. Úgy vélem, jelenleg a helyünkön vagyunk. A dobogós csapatokat megszorongatni meg tudjuk, de sajnos eddig a pontszerzés nem jött össze, ami remélem az újévben változni fog. Ezen fogunk közösen dolgozni. Az alattunk lévő csapatokkal szemben tudjuk érvényesíteni a technikai, taktikai fölényünket. Ebből továbbra sem szabad engedni. Sokat fejlődtek a srácok a nyárhoz képest, ezen is dolgozunk tovább. Köszönöm a segítséget és a támogatást.

FU14: Lementek az őszi fordulók, jól megérdemelt pihenőjét tölti a csapat. Nagyon sok edzésen vannak túl a srácok, a bajnokságot pedig veretlenül vezetik. Nagy dicséret illeti Őket, hiszen minden meccset komolyan vettek, ami meg is látszik az eredményben. Elégedett vagyok a társasággal, hiszen folyamatosan jó létszámban, minőségi edzéseket tudunk tartani, ez a személyes fejlődésük miatt is fontos. Látszódik a srácokon a fejlődés, ezt szeretnénk folytatni az új évben. Köszönöm a rengeteg segítséget és a támogatást. ”

LU13, Horváth Loránd

” Fordulóról fordulóra egyre magabiztosabban játszottak a lányok, ami az eredményeken is látszik. Sajnos nagy a szakadék a csapatok között, ami nem feltétlen jó a gyerekeknek. Egy pár csapat kiemelkedik a mezőnyből, jó lenne, ha velük játszanánk minél több mérkőzést. A célunk az, hogy tavasszal felzárkózzunk ezekhez a csapatokhoz és az élmezőnyhöz tartozzunk mi is, mert azt gondolom képesek vagyunk odaérni. ”

FU12, FU13, Panyi Loránd

” Az U12-13 as fiú csapattal az ősz folyamán sokat léptünk előre minden téren. Az egyik legfontosabb területen, az önbizalom terén még többet kell előrelépni a szezon folyamán. Edzéseken egymás elleni játéknál nincs ezzel probléma. Ha az ott látott egyéni teljesítményeket át tudjuk menteni mérkőzésre is (és higgadtabbak tudunk lenni), nem lesz probléma a nehezebb mérkőzéseken sem. Úgy gondolom, a vesztes mérkőzésekből tanulni kell és a tavaszi szezonban akár már a mi oldalunkra billenhet a mérleg nyelve. Köszönöm a gyerekek teljesítményét, a szülők támogatását! Nem utolsó sorban az MKC minden tagjának a munkáját, amivel megteremtették számunkra a feltételeket! Sikerekben gazdag boldog új évet mindenkinek! ”

LU11,LU12, Makó – Varga Szilvia

” Az U12-U11-es lányokkal augusztusban elkezdtük a felkészülést. Akkor még a létszám nyaralás, táborok miatt változó volt. Szeptember óta viszont az edzéslátogatottság szuper. Lehetnének kicsit csendesebbek, de lányokról beszélünk. A csapat idősebbik fele nem velem dolgozott együtt, illetve sok volt az új játékos, akikkel az elején még kerestük a megfelelő hangot és munka morált. A bajnoki mérkőzésekre sikerült összerázódni. Mindkét csapat teljesítményével elégedett vagyok. Nagyon az út elején járunk még, de mindkét csapatnál látom az apró lépéseket előre. Ami biztos, hogy nincs lazsálás a tavaszi szezonban sem. Hajrá MKC! ”

FU11, Drizner Péter

” Augusztusban kezdtük a közös munkát a gyerekekkel, szerencsére zökkenőmentes volt minden. Mivel ettől a szezontól kezdve már nem szivacskézilabdával és nem csökkentett pályaméreten kell játszaniuk, így a legnagyobb kihívás az volt és az a mai napig is, hogy az alapvető helyezkedési szabályokat próbáljuk megtanítani nekik, mind védekezésben, mind támadásban, hogy mérkőzésen legyen valami kézilabdára emlékeztető formája az egésznek. Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a labdatechnikai elemek fejlesztésére, valamint a koordinációs képességek javítására. Próbáljuk behozni azt a lemaradást, amit ez a korosztály elszenvedett a két covid-korlátozásokkal teli év miatt. Úgy érzem, valamennyit sikerült lefaragni belőle. Ebben a korosztályban még nem számolunk eredményt, de a látottak alapján egyértelműen a mezőny felső harmadában vagyunk az észak-keleti régióban. Az ősz folyamán a még U10-es korúaknak, a 2013/14-es születésűeknek is sikerült több alkalommal mérkőzéseket szervezni, aminek köszönhetően már tavasszal velük is el tudunk indulni a szövetség által szervezett versenyrendszerben. Tavasszal növelni fogjuk az edzések számát és intenzitását is, mert meg szeretnénk őrizni a helyünket a régió legjobb csapatai között. Valamint várjuk mindazoknak a 2012-ben és 2013-ban született fiúknak a jelentkezését, akik szeretnék kipróbálni a kézilabdát. Jelentkezni vagy az info@mezokovesdikc.hu email-címen vagy személyesen az edzéseken lehet (hétfő, kedd, péntek 15:30-16:45 Szent László Gimnázium nagytornaterme és csütörtök 14:00-15:30 Városi Sportcsarnok). ”

LU9, LU10, Szabó Lilla

” A közös munkát szeptemberben kezdtük meg a lányokkal. Örömmel láttam, hogy lelkesen jönnek hozzám edzésre és a nyári szünet alatt sem felejtettek sokat, akik már korábban elkezdtek megismerkedni a kézilabdázás rejtelmeivel. Nehézkesebb volt a kezdés, mert változott a csapat összeállítása az előző idényhez képest, de szerencsére csatlakoztak még pluszban kislányok. Látszik a lányokon a fejlődés, ezt bizonyítja, hogy a bajnokságban már megpróbálkozunk összetettebb dolgokkal, a kéréseimnek igyekeznek eleget tenni. Most egy hosszabb bajnoki szünet következik, dolgozunk tovább, a hibáinkat javítjuk. Hosszú út áll még előttünk, de úgy gondolom, hogy a megfelelő szorgalommal és kitartással sikerül az előrelépés. ”

FU8, FU9, Gáspárné Nyitrai Éva

” A felkészülést szeptemberben kezdtük el 10 fővel és heti 3 edzéssel a Mező Ferenc Tagiskola tornatermében. A toborzásnak és a bemutató óráknak köszönhetően jelenleg már 18 fő jár edzésre. A fő célom az volt, hogy a lehető legtöbb sikerélmény mellett, megtanulják és elsajátítsák a kézilabdázás alapjait. A fiúk között voltak és vannak is ” tudásbéli” különbségek, de ez betudható annak, hogy vannak, akik csak idén kezdtek el foglalkozni a kézilabdázással. A csapat nem vett részt bajnokságon, mivel ebben a korcsoportban nincs őszi forduló. Tervezzük az edzőmeccseket a 2. félévben és készülünk a versenyekre. Összességében a gyerekekről elmondható, hogy nagyon sokat fejlődtek a félév során. Haladunk tovább az úton, sok mindent kell még tanulnunk! ”

LU8, Duchony Tímea

” Az U8-as lányokkal szeptember elején kezdtünk megismerkedni a kézilabdával. Sajnálatos módon nagyon kevesen vagyunk, de annál lelkesebbek a lányok. Heti 2 edzésen rendszeresen jelen vannak, ami hozzásegít az egyenletes és folyamatos fejlődéshez. Nagyon sokat ügyesedtünk, tudásunkat januártól bővítjük tovább, s tavasszal már a legkisebbeknek is indul a bajnokság. Már nagyon várjuk az első fordulót. Mindazonáltal várjuk azokat lányokat, akik 2015-ben vagy 2016-ban születtek és szeretnének megismerkedni a kézilabdázás rejtelmeivel. Jelentkezni az info@mezokovesdikc.hu e-mail címen, vagy az edzések időpontjában ( kedd-csütörtök 16:00-17:00 Mező Ferenc Tagiskola tornaterme) lehetséges! ”

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •