FU20,FU18, Zelei Botond

Ifi: A Gyöngyös csapatával szemben a jelentős számban kilátogató nézők egy, a véleményem szerint remek mérkőzést láthattak. Két nagyon jó csapat találkozott egymással, egy vérbeli szomszédvári rangadón. A küzdelem, a keménység, a tempó, az egyéni és csapat szintű villanások mind megütötték nem hogy az osztály élmezőnyét, hanem inkább az NB II. tetejét- NB I/B alját. Szakmailag minden tekintetben elégedett vagyok a vereség ellenére, viszont továbbra sem értem, hogy egy szándékos ütést hogyan lehet szóbeli figyelmeztetéssel megúszni az ellenfél legjobb játékosának a mérkőzés 35.-ik percében. Mert ha ez csak ennyi, akkor mi a két perc és mi az, ami a pályán belefér… Összességében ritka, de mind a két csapatnak csak gratulálni tudok, kiváló mérkőzés volt, amiből mindenki kizárólag profitálni tud.

Serdülő: Nagyon nagy motivációval érkeztünk a találkozóra, a bajnoki menetrend lehetővé tette, hogy gyakorlatilag másfél hétig tudtunk készülni egy mérkőzésre. Magam is kíváncsi voltam miképp reagálnak a srácok arra, ha úgy készülünk egy találkozóra, ahogyan a felnőtt mezőnyben szokás. Volt miért revansot vennünk, hiszen ősszel gyakorlatilag agyonvertek minket idegenben. A mérkőzés végig kiegyenlített volt, egy bravúros utolsó fél perccel mínusz egyről plusz egyel mehettünk az öltözőbe. A második játékrészben sikerült jelentősebb előnyre is szert tennünk, amiből még közelebb zárkózott a Gyöngyös, de végjáték nélkül tudtunk győzelmet aratni. A szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtottuk fegyelmezettség és játék olvasás szempontjából, valamint rengeteg extra egyéni teljesítmény is párosult mellé. Nagyon büszke és elégedett voltam a fiúkkal! ”

FU20

Mezőkövesdi KC – HE – DO B BRAUN Gyöngyös 35-39 (Félidőben: 15-19)

MKC: Illés Nándor, Nick Márk Bendegúz (kapusok) , Sárosi Balázs 5 , Bakó Bence Norbert 3 , Vereb Máté Tamás 3 , Kocsis Marcell 3 , Orosz Levente 9 , Nagy Zsolt Ádám 1 , Dócs Árpád 7 , Hevesi Zsolt, Szabó Patrik, Török Levente, Senánszky Alárd Péter 4 , Vincze Péter.

Kiállítások: 10 perc

Hétméteresek: 4/2

FU18

Mezőkövesdi KC – HE – DO B BRAUN Gyöngyös 39-35 (Félidőben: 20-19)

MKC: Nagy Máté Gábor, Széles Tamás (kapusok) , Czufor Mihály András, Vereb Máté Tamás 7 , Lukács Zsombor 2 , Safranka Zalán, Marczis László 5 , Vizi Hunor Levente 2 , Spielberger Martin István, Orosz Levente 11 , Szabó Patrik 5 , Panyi István Márk, Pető Botond 3 , Tóth Botond, Vincze Péter 4.

Kiállítások: 10 perc

Hétméteresek: 1/1

LU17, Horváth Loránd

” Két hét szünet után játszottunk megint mérkőzést, ami meg is látszott a csapaton. Kiestünk a ritmusból, dekoncentráltak voltunk egész mérkőzésen. A lényeg, hogy sikerült itthon tartanunk a 2 pontot, amivel újabb lépést tettünk a dobogó felé. ”

Mezőkövesdi KC – Hajdúböszörményi TE 35-31 (Félidőben: 14-14)

MKC: Szabó Csenge (kapus) , Elek Lídia 3 , Szabó Szonja Szófia 1 , Varga Gréta Petra 9 , Barta Luca 10 , Vincze Kinga 4 , Varga Stefánia, Valkó Viola, Pál Leonetta, Takács Tímea 2 , Kriston Sára, Farkas Barbara 2 , Vámos Eszter 4 , Lukács Villő Dóra.

Kiállítások: 8 perc

Hétméteresek: –

FU16, Boda Tamás Márton

” Az U16-os bajnokság rájátszásának aktuális fordulójában Nyíregyházán játszottunk. Volt törlesztenivalónk a szabolcsiakkal szemben. Nem kezdődött jól a mérkőzés, 1-2 góllal végig vezetett az ellenfél. A szünetben mínusz 2 volt az eredmény. A második félidőben viszont a srácok nagyot játszottak. Hátul a zárt és feszes védekezés eredményesnek bizonyult. A kapuból is jött az extra. Támadásban kreatívan és bátran játszva, jöttek a jó helyzetek, amiket sikerült gólra váltani. A vége plusz 8 lett ide. Nagyon egységes csapat volt a pályán, ezt a mentalitást szeretném a továbbiakban is látni, hiszen képesek rá a srácok. Hatalmas gratuláció! ”

Nyíregyházi SN – Mezőkövesdi KC 24-32 (Félidőben: 13-11)

FU13, Panyi Loránd

” A hétvégi U13-as fordulónak Debrecen adott otthon. Először a DEAC csapatával mérkőztünk meg. Sajnos ez a hétvége nem éppen ideálisnak ígérkezett. Az első mérkőzésen az ellenfelünket is húzta az ág, nem csak minket. Nem volt ott a kapusuk és így nem volt cseréljük sem, sajnos a 2. félidőben egy sérülés is nehezítette őket, ezért a mérkőzés 2. része 5-5 elleni játékkal ment végig. Ez a mérkőzés egyik félnek sem volt mérvadó, arra jó volt, hogy játszhattak a gyerekek. A 2. küzdelem egyoldalúan sikerült a DVTK ellen. Nem bírtuk el a sok hiányzót és a játék folyamán 2 fő sérülése is hátráltatott minket. Ez a mérkőzés az én saram, sosem kaptunk még így ki senkitől. El kell gondolkodnom a folytatást illetően. Aki ott volt, annak köszönöm a részvételt, a szülőknek a segítséget, szurkolást. Hajrá MKC! ”

Mezőkövesdi KC – DEAC 30-24 (Félidőben: 16-12)

DVTK – Mezőkövesdi KC 29-9 (Félidőben: 15-5)

LU13, Horváth Loránd

” Mindkét mérkőzésen magabiztos győzelmet arattunk. Gratulálok a lányoknak! ”

Mezőkövesdi KC – Hatvani KSZSE 27-6 (Félidőben: 17-3)

Jászberényi TF DSE – Mezőkövesdi KC 4-32 (Félidőben: 3-17)

FU11, Drizner Péter

” Kimondottan jól játszottunk az első mérkőzésen a Füzesabony ellen, egyre többen mernek és tudnak akciózni támadásban a csapatból. A második mérkőzés a Hatvan ellen már hektikusabb volt, sokszor kapkodtunk, de az összkép a két mérkőzésen egyértelműen biztató volt. ”

LU11, Makó – Varga Szilvia

” Jászberényben szerepeltünk vasárnap a U11-es lányokkal. Az Eszterházy SC és Gyöngyös csapatával játszottunk. Az első meccsen saját tatkikánkat érvénysítve jól játszottunk így hamar megmutatkozott a két csapat közötti tudásbeli különbség. A Gyöngyös elleni meccsen az első félidőben nem találtuk a távolságot a védekezésben nem voltunk elég agresszívek sem de a bajnokik során ritkán találkozunk ilyen jó csapattal. A második félidőben elől hátul jól dolgoztunk erre kell építeni. A lányok elfáradtak a végére mert súlykülönbségben is kevesebbek vagyunk ellenfelünknél. Összességében elégedett voltam mert nagyon hajtottak és láttam sok szép megoldást is. ”

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •