Felnőtt csapatunk 25-22-re legyőzte hazai pályán a TIPPMIX Magyar Kupa IV. fordulójában az Eger együttesét. A találkozó végig kiélezett, parázs hangulatban zajlott. Jól kezdtük a mérkőzést, a 2. percben már meg is szereztük a vezetést és egy percig sem adtuk ki a kezünkből. Az első félidőt 11-9-es hazai vezetéssel zárták a csapatok. A második félidőben is a mi játékunk dominált. A mérkőzés 25-22-es kövesdi sikert hozott. Felnőtt csapatunk vezetőedzőjét, Drizner Pétert, továbbá, Csörgő Kristófot, Gulácsi Bálintot, Jancsó Nándort és Szöllősi Olivért kértük, értékeljék a mérkőzést.

” Mindenek előtt gratulálnék a fiúknak! Én úgy gondolom, hogy ez nagy siker, egy NB I-es csapatot búcsúztattunk a Magyar Kupából. Természetesen hozzátartozik, hogy jó pár kulcsjátékosát pihentette az ellenfél, de ez természetesen a saját belügyük, ezzel mi nem foglalkozunk. Nagyon jól elkaptuk a mérkőzésnek az elejét. Sikerült 3-4-5 gólos előnyt kiépíteni. Ott volt egy megtorpanás, de ez teljesen normálisnak tekinthető a kézilabdában, hogy 2-3 gólos hullámzások vannak egy mérkőzésben. Lélektanilag fontos volt, hogy 2 gólos előnnyel tudtunk menni szünetre. Nem olvadt el az az előny, amit a 20. percig kiépítettünk. A második félidőben nehezen, olykor nagyon nehezen, de mindig sikerült visszaverni az ellenfél felzárkózási kísérleteit. Hol egy védés, hol egy jó blokk, hol egy jó csel volt az, ami átlendítette a csapatot. Ez volt az, ami megalapozta a sikert, illetve az a küzdeni tudás, ami jellemzett minket végig a 60 percen keresztül. Senki nem ismert elvesztett labdát, harcolt mindenki minden egyes négyzetcentiméteren a pályán. Önzetlen volt mindenki, úgyhogy ez tényleg olyan dolog, hogy erre lehet és kell is építeni. Holnaptól viszont már a Debrecenre készülünk. ” –Drizner Péter, vezetőedző

” Kevesebb idő volt felkészülni a meccsre, mint szokott, de megpróbáltunk a lehető legjobban felkészülni és szerettünk volna továbbjutni. Jól kezdtünk az elején és sikerült megtartani az előnyt végig. Nem estünk össze amikor elkezdtek felzárkózni, küzdöttünk az egész meccsen. Megint jól működött a csapategység és ezáltal sikerült továbbjutnunk. ” – Csörgő Kristóf, a Mezőkövesdi KC játékosa

” Gratulálok a csapatnak! Egy nagyon kemény mérkőzésen, egy magasabb osztályú csapat ellen sikerült győzelmet aratni! Egész meccs alatt nagyon akartuk ezt a továbbjutást. Az elején jól alakult minden, kemény volt a védekezésünk, jó volt a kapus teljesítmény és támadásban is összejöttek a dolgok. A meccs további részében jött ránk az Eger, de mindig meg volt az a plusz, ami miatt nem tudták átvenni a vezetést. ” – Gulácsi Bálint, a Mezőkövesdi KC játékosa

” Úgy gondolom, hogy taktikailag nagyon nehéz mérkőzés volt. Rövid idő volt felkészülni a mérkőzésre, de megpróbáltuk kihozni belőle a maximumot és hála istennek sikerült is. Beváltak azok a dolgok, amiket előre megbeszéltünk és labdákat is tudtunk belőle szerezni, ami lélektanilag nagyon fontos volt szerintem. Végre ki tudtunk alakítani egy olyan előnyt, amivel úgymond nyugodtan mehettünk bele a végjátékba. ” – Jancsó Nándor, a Mezőkövesdi KC játékosa

” Nagyon örülünk a továbbjutásnak! Gratulálok a csapatnak, nagyot küzdött mindenki. Úgy gondolom, hogy a siker leginkább abban volt, hogy elhittük lehet esélyünk, még akkor is, ha nem mi voltunk az esélyesek. Ezen felül a védelem és a támadás is jól működött. Voltak rossz időszakaink, de sikerült átvészelni őket. Bárkit is kapunk ellenfélnek, szeretnénk továbbjutni a négyes döntőbe és ha esetleg sikerülne, az maga lenne a csoda ” – Szöllősi Olivér, a Mezőkövesdi KC játékosa

TIPPMIX Férfi Magyar Kupa IV. forduló

Mezőkövesdi KC – SBS-Eger 25-22 (Félidőben: 11-9)

Mezőkövesdi KC: Pásztor Imre, Varga István (kapusok) , Jancsó Nándor 6 , Kovács Bence 7 , Sárosi Balázs, Czakó Dénes, Fekete Dániel, Szöllősi Olivér 3 , Csörgő Kristóf 3 , Boda Tamás Márton, Gulácsi Bálint 3 , Szabó Dániel 3 , Dócs Árpád, Hevesi Zsolt.

Hétméteresek: 2/2

Kiállítások: 6 perc

SBS-Eger: Balogh Tibor, Moscoso Péter Carlos (kapusok) , Holdosi Bence 3 , Kiss Gergő, Machac Simon 1 , Tóvizi Tamás 2 , Kovács Márk, Lezák Áron, Szepesi Noel, Tóth Rajmond 11 , Rédei István 1 , Schmid Péter 2 , Száva Máté, Szuharev Lev 2 , Bernatonis Rolandas, Mándy Tibor.

Hétméteresek: 4/4

Kiállítások: 2 perc

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Csapatok