Felnőtt csapatunk következő bajnoki fordulójában a Hatvan csapatával mérkőzik meg a 2 pontért. Mivel a hatvani együttesnek nem áll rendelkezésre a saját csarnoka, így a mérkőzést Salgótarjánban rendezik. Az elkövetkezendő bajnoki fordulóról kérdeztük felnőtt csapatunk vezetőedzőjét, Drizner Pétert, továbbá, Kovács Bencét és Sárosi Balázst.

” Semleges pályán, vasárnap helyett szombaton, Salgótarjánban lesz a mérkőzés. Szeretnénk tovább stabilizálni a játékunkat, mind támadásban, mind védekezésben. Mindenki egészséges, a teljes keret a rendelkezésünkre fog állni. Valós győzelmi esélyekkel indulunk neki a mérkőzésnek, amit szeretnénk realizálni.” – Drizner Péter , vezetőedző

” Köszöntöm a kedves szurkolókat! Hétközben derült ki, hogy az időpont és a helyszín is megváltozott. Vasárnap helyett szombatra került a mérkőzés és a helyszín pedig Salgótarján. Ez most a Hatvan hazai pályája, így lehet mondani, hogy semleges lesz a helyszín. Szoros mérkőzésre számítok. Az eddigi stabil formánkat szeretnénk folytatni és egy jó védelemmel felállni, mellé egy jó kapusteljesítmény. Úgy gondolom, hogy ez lehet a mérkőzés kulcsa. Rövidebb hét volt, de ugyanúgy felkészültünk, mint minden eddigi meccsre. Pont vagy pontok esetében viszonylag stabil helyet tudnánk elérni a tabellán, így ezért is nagyon fontos ez a mérkőzés számunkra. Hajrá Kövesd! ” – Kovács Bence, a Mezőkövesdi KC játékosa

” Hétvégén Salgótarjánban fogad minket a Hatvan csapata. Sajnos a Liga Kupába kikaptunk tőlük, de most mindent meg fogunk tenni a győzelemért és a 2 pontért. Hajrá MKC! ” – Sárosi Balázs, a Mezőkövesdi KC játékosa

A mérkőzést a Hatvani KSZSE Youtube csatornáján élőben közvetítik!

Eredménykövetés:

https://mksz.zengo.eu/8/17758/esemenyek

Hajrá Mezőkövesd! Hajrá MKC!

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Csapatok