Pásztor Imre mellett két fiatal bizonyíthat idén.

PÁSZTOR IMRE

A méltán népszerű, maximalista kapus megtartása az egyik legnagyobb nyeresége az átigazolási időszaknak. A mindenki által csak Trakinak hívott kapuvédő immár a 4. idényét kezdi Kövesden.

Biztos pont a pályán és azon kívül, tavaly csapatkapitányként is szépen összefogta az együttest.

A pályán őrült, de azon kívül kenyérre lehet kenni a csupaszív hálóőrt, aki biztosan sok szép percet szerez még a szurkolóknak.

PELYHE PATRIK

Patrik is a Buday – Drizner páros vállalkozó kedvének köszönhetően került a felnőtt csapat keretébe tavaly, ahol több alkalommal is tehermentesítette a kapusokat.

Alkatából és munkabírásából ítélve szép pálya állhat még előtte, azonban ebben az évben kell előbb bizonyítania. Most először lesz felnőtt kapus mögött tartalék igazából, így komoly lépcső lehet ez a szezon a karrierjében.

VARGA ISTVÁN

A Veszprémi KKFT csapatától érkezik a még csak 18 éves Varga István, akire elsőre komoly terhet nem szeretne rakni a szakmai stáb. A fő cél, hogy a következő évekre kialakuljon kapus téren egy olyan komoly mag, akikre lehet számítani éles helyzetekben is.

foto: Varga István FB

Drizner Péter: Pásztor Imre megtartása nagyon fontos láncszem volt a szerződések megkötésekor. Minden csapatsportban, így a kézilabdában is nagyon fontos kitétel: végy egy jó kapust. Ez nálunk szerencsére biztosított. Tőle természetesen mérkőzést eldöntő teljesítményeket várunk, tehát nem is kérdés, hogy neki pontokat kell hoznia az együttesnek, de ő ezzel tisztában is van és képes is rá természetesen.

Mögötte két fiatal kapus lesz, a saját nevelésű, 19 éves Pelyhe Patrik és a Veszprémből érkező 18 éves Varga István. Mindkét kapust szeretnénk kettős játékengedéllyel kiadni NB2-be, hogy a fejlődésük minél gyorsabb, minél meredekebb legyen. Ha tisztességesen fognak dolgozni, akkor kapus poszton évekig nyugodtak tudunk lenni.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •