1 maradó és 2 fiatal oldja meg a játékmesteri feladatokat.

ZELEI BOTOND

4. idényét kezdi kövesdi mezben a füzesabonyi születésű irányító. Tavaly hosszú sérüléssel bajlódott, azonban a rehabilitációt követően most már majdnem teljes értékű játékosként áll Drizner Péter rendelkezésére. Játékintelligenciája kimagasló, így a két fiatallal kiegészítve ütőképes lesz a középső része a pályának.

CSÖRGŐ KRISTÓF

Kristóf az előző években utánpótlás szinten már jócskán letette a névjegyét: gólkirályi címek, remek játékok és fineszes megoldások jellemezték.

Tavaly aztán a Buday – Drizner edzőpáros megadta neki a lehetőséget a felnőttek között is és a kezdeti bizonytalanságot leküzdve mutatta meg oroszlánkarmait. Az idei év talán neki lehet a legnagyobb kiugrási lehetőség.

DÓCS ÁRPÁD

Alig több, mint 1 évvel ezelőtt talán még Dócs Árpi sem gondolta volna, hogy ebben a cikkben említve lesz: akkor igazolt ugyanis Mezőkövesdre, Nyíregyházáról. Azóta nagyot fordult vele a világ: jelenleg a felnőtt csapat kerettagja és továbbra is csak 16 éves.

Persze ehhez kellett 1 év alázatos munkája és megintcsak az, hogy a tavalyi év edzőpárosa bátran nyúlt a tehetséges fiatalokhoz és adott nekik lehetőséget. Csörgőhöz hasonlóan Dócs is élt a felkínált alkalmakkal és lépésről lépésre szilárdította meg helyét a csapatban.

Drizner Péter: Zelei Boti elmúlt másfél éve elég hányattatott volt. A sérüléséből ugyan már felépült, fájdalommentes, de neki még idő kell, mire újra eléri a csúcsformáját. Bízunk benne, hogy a rajtra már 100%-os lesz és akkor a kezébe tudja venni a karmesteri pálcát.

Mögötte két 16 éves játékos vár bevetésre: Csörgő Kristóf és Dócs Árpád. Egyikük esetében sem az a kérdés, hogy meg fogjáék-e ütni ennek az osztálynak a szintjét, hanem az, hogy mikor. Nyilván 16 évesen nem olyan egyszerű belső pozícióban szerepet kapni felnőtt mezőnyben, illetve ott teljesíteni. Mindkettőjüknek idő kell, elsősorban fizikailag, mert játéktudásban és technikailag már ma is ott tartanak, hogy nem lógnak ki sem a mi csapatunkból, sem a mezőnyből. Türelemre van szükség az ő esetükben, amelyet természetesen mi biztosítunk nekik. Könnyen lehet, hogy ebben az évben is fontos szerephez fognak jutni, de én úgy gondolom, hogy maximum 1 év és teljes értékű tagjai lesznek a csapatnak.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •