Az idei szezon utolsó bajnoki fordulójára készül felnőtt csapatunk. Sajnos a vírushelyzet miatt számtalan mérkőzés halasztási kérelem érkezett, amit sportszerűen elfogadtak felnőttjeink. Szeretnék, ha az utolsó bajnoki mérkőzésen itthon maradna a 2 pont. Az elkövetkezendő bajnoki mérkőzésről kérdeztük felnőtt csapatunk vezetőedzőjét, Drizner Pétert, továbbá felnőtt csapatunk játékosait, Fekete Dánielt, Rosta Bálintot és Varga Istvánt.

” Az utolsó mérkőzésünkre készülünk az őszi szezonból. Egyértelmű célunk az, hogy pontot, pontokat szerezzünk és ezzel fel tudjuk tenni a koronát a jó eredményekre, amit eddig elértünk. Én úgy gondolom, hogy jó esélyünk van legyőzni a Ferencváros U22-es csapatát, még akkor is, hogyha a legerősebb összeállításban fognak érkezni. Várhatóan abban fognak érkezni, de mi elsősorban magunkkal szeretnénk foglalkozni és a saját játékunkat játszani. A csapatból mindenki egészséges, teljes kerettel tudjuk várni a mérkőzést. Nagyon remélem, hogy úgy fogunk játszani és hajtani, mint ahogy a múlt héten Nyíregyháza ellen. ” – Drizner Péter, vezetőedző

Fekete Dániel:

” Az év utolsó meccse következik. A Fradi nem egy egyszerű ellenfél, mondjuk ebben az osztályban senki sem az. Gyors, hajtós csapat. A lövősorukra nagyon oda kell figyelnünk. Kemény és futós meccsre számítok, aminek a végén remélhetőleg itthon tartjuk a pontokat. ”

Rosta Bálint:

” Múlt héten egy jó meccset játszottunk a Nyíregyháza ellen. Ezt a lendületet kell tovább vinni most a Fradi meccsre is. Nagyon nehéz ellenfél lesz, de ha a saját játékunkat tudjuk játszani, akkor úgy gondolom, hogy egy jó rangadó tud kialakulni a mérkőzésből. “

Varga István:

” Szombaton sok idő után végre hazai pályán játszhatunk, sajnos nézők nélkül. Az eredmények alapján a Fradinak van az egyik legerősebb kerete a bajnokságban. Fiatal, gyors csapat, ezért futós meccsre számítunk. Ez az utolsó meccsünk az évben, mindent megteszünk, hogy győzelemmel zárjuk az őszi szezont. ”

A találkozó szombaton 18:00-tól követhető lesz élőben a Facebookon!

Eredménykövetés az alábbi linken keresztül:

https://mksz.zengo.eu/8/820/esemenyek

Hajrá Mezőkövesd! Hajrá MKC!

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •