Igazi rangadó volt a szombat esti kövesdi összecsapás, annak minden szépségével és problémájával.

Nagyon komoly ütközetre számított mindkét alakulat, ennek megfelelően is alakult a mérkőzés.

Az egriek teljes létszámban, a mieink majdnem teljes kerettel vették fel a harcot.

Az első negyedórában felváltva potyogtak a gólok, ekkor azonban az Eger egy 3-0-ás sorozattal magához ragadta a kezdeményezést és az előnyt, ami meg is maradt nagyon sokáig.

A második félidő elejére aztán 5 gólosra hízott a vendégek előnye, amelynek hatására Buday mester ki is kérte az idejét és próbálta felrázni a csapatot. Forgatta a játékosokat a szakmai stáb, de nem igazán sikerült megtalálni a megfelelő összeállítást.

Radnic és Horváth megrázta azonban magát, a kapuban Mojsilov bemutatott pár fontos védést, így megint döntetlen állt a kijelzőn, amikor az utolsó etaphoz érkeztünk a meccsen.

Az utolsó percet az Eger indította, amelynek közepén Bernatonis talált a hálónkba. Mojsilov nehezen tudta kiadni a labdát, amelyet senki nem várt, így őrült rohanás kezdődött. 59.56-nál Varjú Martinhoz került végre a labda, aki nem hibázta el ezt a nagyon fontos lövést, így döntetlenre mentette a találkozót.

Szeretnénk megköszönni a szurkolóknak, hogy ilyen nagy számban látogattak ki a mérkőzésre. Külön köszönjük mindenki türelmét, amelyet az új jegyrendszer bevezetésével kapcsolatos kisebb zökkenők kapcsán tanúsítottak, ígérjük, legközelebb még problémamentesebb lesz a beléptetés és a helyfoglalás.

Folytatás szeptember 28.-án, a Ferencváros ellen, szintén idehaza.

A mérkőzés statisztikája IDE KATTINTVA érhető el!


  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •