Szerdán TIPPMIX Magyar Kupa mérkőzés következik felnőtt csapatunknak. Hazai pályán az Eger csapatát fogadjuk. Cél a győzelem és a továbbjutás, ám nem lesz könnyű feladat a remek formában lévő egriek ellen. A mérkőzést 18:00-tól élőben közvetítjük a Mezőkövesdi KC Facebook oldalán. Az elkövetkezendő mérkőzésről kérdeztük felnőtt csapatunk vezetőedzőjét, Drizner Pétert, továbbá, Boda Tamás Mártont és Varga Istvánt.

” Egy újabb nehéz erőpróba előtt állunk. A legjobb 8 közé jutásért játszunk a Magyar Kupában a nagyon jó formába került Eger ellen. Mi arra készülünk, hogy a legerősebb összeállításban fognak felállni és eszerint voltak a héten a videózások. Gyakorlatilag a vasárnapi pihenő után 2 napunk maradt felkészülni, de az Eger is vasárnap játszott bajnokit, úgyhogy ez semmilyen hátrányt nem jelenthet velük szemben. Nagyon jó, stabil kézilabdát játszanak. Úgy látom, hogy kialakult náluk a csapaton belül egy hierarchia, kinek mi a feladata. Mindenki a képességeinek megfelelő dolgokat csinálja, ezért is tudnak ilyen jól szerepelni. Remélem annak érdekében, hogy megfékezzük az Eger gyors lerohanásait, illetve a támadójátékuknak az erősségeit, amiket tenni fogunk ellenük, azok ülni fognak és lesz sanszunk a mérkőzésen. Mi mindenképp úgy állunk bele, hogy tovább szeretnénk jutni! “- Drizner Péter, vezetőedző

” Szerdán az Eger együttesét fogadjuk a Magyar Kupa keretein belül. Elsődleges célunkat elértük, hiszen egy első osztályú csapatot sikerült “elhozni” Mezőkövesdre. Azonban itt nem szeretnénk megállni, tovább szeretnénk jutni. Ugyanúgy felkészülünk mintha bajnoki mérkőzés lenne és nem feltartott kézzel fogunk pályára lépni. Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás sorsa, ha koncentráltak leszünk és kihasználjuk az Eger hibáit, okozhatunk meglepetést. ” – Boda Tamás Márton, a Mezőkövesdi KC játékosa

” Amikor az Egert kaptuk a kupában, akkor örültünk neki, de most látva az elmúlt meccsek eredményeit kicsit megváltozott a véleményünk, mert nagyon jó formában vannak. Több edzőmeccset is játszottunk ellenük, de ezekből a meccsekből semmilyen következtetést nem lehet levonni. Egyértelműen az Eger az esélyes, de ha úgy játszunk, mint az elmúlt meccseken, akkor lehet keresni valónk. A továbbjutásért játszunk szerdán és így is készülünk a mérkőzésre.” – Varga István, a Mezőkövesdi KC játékosa

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Csapatok