Interjú
Nyerni kell a hátra lévő mérkőzéseket
Csapatunk három ponttal az utolsó előtti helyen áll a tabellán, a hátra lévő két fordulóban négy pont megszerzése az elvárás.
Csapatunk három ponttal az utolsó előtti helyen áll a tabellán, a hátra lévő két fordulóban négy pont megszerzése az elvárás.
A szerencse is kellett a Komló győzelméhez, az első félidő a vendégeké, a második a kövesdieké volt.
A Komló már kilábalt egy hasonló időszakból, mi is szeretnénk nagyobb lendületet venni.
Mindkét fél számára létfontosságú lesz a győzelem Vácon, Alextől sokat vár Molnár Ferenc.
Ellentétes félidőket láttak az edzők, egy könnyű mérkőzés vált élessé.
A vasárnapi rangadó mindkét csapatnak fontos, hiszen égetően szükségük van a pontokra.
Molnár Ferenc elsősorban a védekezést dicsérte, Tóth Edmond szerint csapata jóllakott a Füred legyőzésével.