Interjú
Mindkét csapat jól védekezett
Füzesi Ferenc szerint a rutin döntött a Kövesd javára, Skaliczki László a védekezést dicsérte.

Füzesi Ferenc szerint a rutin döntött a Kövesd javára, Skaliczki László a védekezést dicsérte.

Öt góllal nyert a vendég Balmazújváros ellen a Mezőkövesdi KC, köszönhetően két kiemelkedő periódusnak.
Skaliczki László, az MKC vezetőedzője szerint jó a csapat hangulata a két győzelem után, de nem lesz elég egy-két balmazújvárosi játékost kikapcsolni a játékból.

Érvényesítette a papírformát az Eger Mezőkövesden, legyőzte a megerősített U23-as csapatot.

Végig vezetve biztosan győzött a Cegléd otthonában a Mezőkövesd, így pontszámban beérte ellenfelét.

A kövesdiek 21 technikai hibával nem nyerhettek, a füzesabonyiak döntetlen után tudtak újítani.

Ötgólos félidei hátrányát tíz perc alatt ledolgozta az U23-as csapat, a következő megingást viszont már nem tudták helyrehozni.