U23 csapat hírei
Nem tudták kihasználni sebességüket
A kövesdiek 21 technikai hibával nem nyerhettek, a füzesabonyiak döntetlen után tudtak újítani.

A kövesdiek 21 technikai hibával nem nyerhettek, a füzesabonyiak döntetlen után tudtak újítani.

Ötgólos félidei hátrányát tíz perc alatt ledolgozta az U23-as csapat, a következő megingást viszont már nem tudták helyrehozni.
Skaliczki László szerint ilyen sikerek kellenek az épüléshez, Németh Attila nem volt elégedett a védekezéssel.

Megszerezte első pontjait az idei bajnokságban a Mezőkövesdi KC, tíz góllal voltak jobbak a Komlónál.
Három nehéz ellenfél után egy valamivel könnyebbnek ígérkezővel találkozik az MKC, s célja a két pont begyűjtése.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is lehetőség nyílik arra, hogy a Társasági Adókedvezmény (TAO) segítségével támogassák a Mezőkövesdi KC utánpótlás nevelési programjának megvalósítását. Az alábbiakban a TAO kapcsán felmerült legfontosabb kérdésekre adunk választ.
Szegeden negyedóráig tartotta a lépést a hazaiakkal a Mezőkövesdi KC, amely idén először jutott 20 lőtt gól fölé.
