TAO program
TAO 2015-2016
A tavalyi évhez hasonlóan idén is lehetőség nyílik arra, hogy a Társasági Adókedvezmény (TAO) segítségével támogassák a Mezőkövesdi KC utánpótlás nevelési programjának megvalósítását. Az alábbiakban a TAO kapcsán felmerült legfontosabb kérdésekre adunk választ.
Mérkőzések
Mindkét csapatnak jutott sikerélmény
Újabb két felkészülési mérkőzést játszott csapatunk, Tiszaújvárosban egy győzelem és egy vereség volt a mérleg a Cegléd ellen.

Mérkőzések
Jó meccsek Balmazújvárosban
Lejátszotta első felkészülési mérkőzéseit csapatunk, győzelemmel és döntetlennel kezdtünk.

Közlemények
Az edzőmérkőzések menetrendje
Nyolc felkészülési mérkőzés és egy orosházi torna szerepel a következő hetek programjában.

Közlemények
Az alapszakasz mérkőzésrendje
Elkészült az NB I. alapszakaszának sorsolása, a pontos időpontokról július végéig egyeztetnek a csapatok.

Események
Tizenegy edzőmérkőzés
Megkezdte a felkészülést a 2015-2016-os szezonra az MKC, Nyitrai János is csatlakozott.
Interjú
Több ok miatt nem vállaltuk az EHF Kupát

