Interjú
Nem így tervezték a váci játékot
Zsiga Gyula szerint nem tudták a saját játékukat alkalmazni, Skaliczki László úgy véli, csak ketten tették hozzá azt, ami a győzelemhez kellett volna.

Zsiga Gyula szerint nem tudták a saját játékukat alkalmazni, Skaliczki László úgy véli, csak ketten tették hozzá azt, ami a győzelemhez kellett volna.

Kétgólos vereséget szenvedtünk a Vác otthonában, sok volt a hiba támadásban.
Fordulatokban gazdag mérkőzésen tartotta itthon a pontokat U23-as csapatunk.
Vasárnap az újonc, de a mezőny első feléhez tartozó Váchoz látogat csapatunk a bajnokságban.

Skaliczki László szerint nem volt kérdés, ki nyer, Djurkovics szerint csapata túlságosan megelégedett a hat ponttal.

Második sikerét aratta csapatunk a bajnokságban, fölényes győzelmet aratottunk a vendég Komló ellen.
Szombaton 18 órakor az egymás után két győzelmet arató Komló lesz az ellenfelünk a bajnokságban.
