Hazai pályán fogadtuk a Dabas gárdáját szombaton.

Rögtön az első tavaszi találkozó egy rangadónak ígérkezett, tekintve, hogy a két csapatot mindössze egyetlen helyezés és 1 pont választotta el egymástól.

Ennek fényében Buday mester igyekezett feltüzelni tanítványait. Hátráltatta a csapatot Jancsó és Varjú térdsérülése: az első diagnózisok alapján mindketten visszatérhetnek még idén a csapatba.

Magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és 5-2-es állásig szépen ültek is a dolgaink. Itt azonban megakadtunk, a Dabas percei következtek: 9-1 arányú rohamot indítottak, így 12-13 perc elteltével 6-11 állt a kijelzőn. Azonnal időt is kértünk, de ez sem sokat segített: nem bírtunk Perisiccsel és Krsmnaciccsal, szórták a gólokat.

Már 6 volt közte a vendégeknek, amikor Buday Dániel kikérte második időkérését is. Elkezdtünk felzárkózni, míg végül a félidőre 2 gólos hátránnyal vonulhatott csapatunk.

A második félidőben aztán mindent egy lapra feltéve rohamoztuk a dabasi kaput és két alkalommal is támadtunk az egyenlítésért. Sajnos Martins keze és lövése célt tévesztett, így maradt a dabasi előny.

Perisic továbbra is tarthatatlan volt -végül 10 góllal zárt- és a végére már csak az maradt kérdés, hogy marad-e a 4 gólos különbség vagy sikerül rajta faragni. Sikerült, végül 30-32 lett a mérkőzés végeredménye.

A következő fordulóban Egerbe látogatunk, ugyancsak nagyon fontos meccsre.

A meccs statisztikája IDE KATTINTVA érhető el.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •