Felnőtt csapatunk Bőcsre látogat, ahol az Acélváros együttesével mérkőzik meg a 2 pontért. Természetesen a cél nem lehet más, mint a győzelem. A találkozó szerdán, 18:00-tól veszi kezdetét. Drizner Péter vezetőedzőt, továbbá Dobi Sándort kérdeztük az előttük álló mérkőzésről.

” Furcsa, hogy a bajnokság legfontosabb mérkőzése következik annak tudatában, hogy múlt héten bajnok lett a csapat, de jelenleg ez a helyzet. Ha két pontot tudunk szerezni szerdán, akkor nem kellene osztályozót játszani a feljutásért, amit mondanom sem kell, mindannyian szeretnénk elkerülni, hiszen egy-egy mérkőzésen, semleges pályán egy másik csoport bajnoka ellen nem lenne életbiztosítás játszani. Az Acélváros negyedik lesz a bajnokságban, azaz idegenben nem számíthatunk egyszerű mérkőzésre. Nem foglalkoztatunk az ellenfél ilyenkor szokásos “sírásával” sem, hogy kevesen vannak, sok a sérült. Amikor az elmúlt években mi voltunk hasonló helyzetben, az nem nagyon hatotta meg az ellenfeleinket, nem is kell, hogy meghassa. Ami fontos, hogy mi most nem aludhatunk bele semmilyen szinten sem a körülményekbe, nekünk nyerni kell. ” – Drizner Péter, vezetőedző

” Köszöntöm a kedves szurkolókat! Elérkeztünk az idei utolsó bajnoki mérkőzésünkhöz, mindenképpen csak a győzelem az elfogadható, mivel akkor elkerüljük az osztályozós mérkőzést, és akkor mi vagyunk a bajnokok között is az elsők! Azt a célt, hogy bajnokok legyünk sikerült elérni, viszont még holnapra maximális koncentrációra és odafigyelésre van szükség, hogy be is fejezhessük az idei szezont. Ezúton is szeretném kérni a kedves szurkolókat, akik egész szezonban mellettünk voltak, ha tehetik jöjjenek segítsenek az utolsó mérkőzésen is Bőcsön , 18:00-tól ! Hajrá MKC ! ” – Dobi Sándor, a Mezőkövesdi KC játékosa

2023.05.24. Férfi NB II. Észak – kelet 22. forduló

18:00 Acélváros KK – Mezőkövesdi KC

Eredménykövetés:

https://livescore.mksz.hu/32021113198/esemenyek

Hajrá Mezőkövesd! Hajrá MKC!

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •