A kupavereség után korrigálták a hibákat

Szerző: mkc Közzétéve:

Tóth Koppány remekül védte a mezőkövesdi kaput a hétvégi, Balatonfüred elleni mérkőzésen. A csapat is sokkal jobb formát mutatott, mint az elmúlt hetekben, a kapus reméli, ez így is marad.

– Hogy láttad a mérkőzést?

– Döcögősen kezdtük a meccset, nekem nem sikerült elkapnom a fonalat, aztán talán emiatt is elépett a Balatonfüred 3-4 góllal. Szerencsére a csapat nagyot küzdött és tudtak segíteni a kapusoknak is, a második félidőben én is valamennyit hozzá tudtam tenni a játékhoz. Mindenki kitette a szívét, a lelkét a pályára, megérdemeltük volna a győzelmet a végén, de a szerencse sajnos nem állt mellénk. Úgy gondolom, hogy az idei év legjobb játékával rukkoltunk elő, bízom abban, hogy ezt tovább tudjuk folytatni, s akkor sok örömet okozhatunk a szurkolóknak, a vezetőknek és magunknak is.

– Milyen volt a hangulat meccs után? Feldobott benneteket a jó játék, vagy csalódottak voltatok, hogy végül nem jött össze a pont?

– Szerintem csalódott volt mindenki, mert egy góllal kikapni elég rossz érzés, de a mutatott játék miatt bizakodunk.

– Csütörtökön kaptál egy dvd-t, az mennyit segített a felkészülésben, sikerült kiismerni a füredieket?

– Persze, a dvd rengeteg segít, meg már régebb óta ismerem a füredi játékosokat. Lehet tudni, hogy kinek mi a kedvenc lövése, kiélezett szituációban hova fognak lőni, ez nagy segítség egy kapusnak. Ugyanakkor van olyan szituáció, amikor nem tudja azt lőni a játékos amit szeret, de általánosságban megfigyelhetők tendenciák.

– Sikerül tartani ezt a formát, lelkesedést a Tata ellen is? Mi volt az oka, hogy három napon belül két arcát mutatta a csapat?

– Nagyon remélem, hogy megmarad a formánk, de miért ne maradna? Az új edzőnk nagyon jól felkészíti a csapatot a mérkőzésekre, és ha fejben is mindenki “ott van” nem lehet problémánk. Az pedig, hogy három nap alatt két arcunkat mutattunk, szeritem annak köszönhető,hogy a Balmazújváros elleni kupameccs előtt még nem nagyon volt idő javítani a hibákat. Az edzőnk nem látta, hogy miért játszunk úgy ahogy, de már a meccs után tudott korrigálni. Rendett tudott tenni a fejekben, látta a hibákat és tudott rajtuk javítani, ennek köszönhető ez a kétarcúság.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategóriák: Interjú

45 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője