Felnőtt csapatunk a bajnokság 20. fordulójában a Hajdúböszörmény együttesével mérkőzött meg a 2 pontért. Az első játékrészt döcögősen kezdték felnőttjeink, sikerült a hazai csapatnak 3, majd a félidő végéhez közeledve 4 gólos előnyre szert tenniük. A második félidőben sikerült megfordítani a mérkőzés állását, a 40. percben 5 gólosra növeltük előnyünket. Dócs Árpád utolsó percben lőtt találatával állt be a 25-35-ös végeredmény. Drizner Péter vezetőedzőt kértük, értékelje a mérkőzést.

” Gratulálok a fiúknak, tudtuk, hogy lesznek nehéz pillanatok a mérkőzésen. Az eredmény ellenére nem volt vészesen rossz a kezdés, jó helyzeteket alakítottunk ki támadásban, míg védekezésben 35-40 másodpercig jók voltunk, de kimaradt pár lehetőség támadásban, védekezésben pedig a böszörményi támadások végén mindig figyelmetlenek voltunk. Az első félidő második felében idegesen játszottunk, indokolatlanul siettetük a befejezéseket és a kapuból sem jött segítség, így a négygólos hátrány reális volt a szünetben. A félidőben rendeztük a sorainkat és gyakorlatilag pillanatok alatt utolértük az ellenfelünket és sikerült 4-5 gólos előnyt kiépíteni. Innentől kezdve már végig kézben volt a mérkőzés és magabiztosan játszott a csapat. A hátralévő két mérkőzésen két pontot kell szerezni a bajnoki címhez, ezt már a következő mérkőzésen, két hét múlva a Fehérgyarmat ellen szeretnénk megszerezni hazai pályán. ”

Hajdúböszörményi TE- Mezőkövesdi KC 25-35 (Félidőben: 17-13)

HTE: Kathi Márton, Balogh Szabolcs Sándor (kapusok) , Molnár Zsolt 2 , Rab Gyula Csongor 4 , Csébi Dávid 6 , Mirkó László 2 , Kovács László 4 , Uzsoki Dominik László 4 , Szirányi Csaba György, Puskár Erik 1 , Szöllős Sándor 1 , Kathi István, Takács Zoltán 1 , Nagy Antal, Romhányi Levente.

Kiállítások: 4 perc

Kizárások: 1

Hétméteresek: 6/4

MKC: Pelyhe Patrik József, Hudák Henrik, Ulicsinyi Péter (kapusok) , Sárosi Balázs, Sándor Ákos 3 , Bakó Bence Norbert, Nagy Norbert 5 , Nyitrai János, Horváth Loránd László, Boda Tamás Márton 2 , Kátai Richárd 2 , Szabó Dániel 10 , Vereb Máté Tamás, Zelei Botond 1 , Dócs Árpád 7 , Dobi Sándor 5.

Kiállítások: 8 perc

Hétméteresek: 1/1

A mérkőzés alakulása:

https://livescore.mksz.hu/32021113168/esemenyek

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •