Második edzőmeccsünkön az Eger első osztályra készülő gárdáját láttuk vendégül.

Csörgővel és Pásztorral a keretben (utóbbi végül nem jutott szerephez) várta a második meccset újjáalakult csapatunk, az egy nappal korábbi békési vereség után.

Szépszámú nézközönség gyűlt össze a Sportcsarnokban, mindenki nagyon várta, hogy március után újra tétmeccsen pattogjon a labda.

Aztán nem is kellett csalódnia a szurkolóknak: pörgős, bár hibákkal tarkított meccset láthattunk. A hibák persze simán betudhatóak a felkészülés dandárjának, így ezt nem vethetjük egyik csapat játékosainak szemére sem.

A hazai oldalon két ellentétes félidőt láthattunk: az elsőben nem jöttek össze a dolgok, nehezen oldódtak a görcsök. Kapuban mindkét félidőben extra teljesítményt láthattunk: az első játékrészben Pelyhe, a másodikban Varga játszott kiemelkedően. Az előző nap még hiányolta hátulról a segítséget Drizner Péter, az Eger ellen már erre nem lehetett panasz.

Ami a játékot illeti: Csörgő játékba kapcsolása komoly javulást eredményezett. 16 éves irányítónk minőségi fejlődést hozott középen, így megnyíltak a lehetőségek az átlövők előtt is: Kovács Bence 7, Boda 4, míg Fekete 3 gólt jegyzett.

A félidei 5 gólos hátrányt a második félidőre végül megfordítottuk, ekkor már Tóth Edmond is bátran nyúlt a fiatalokhoz. Aztán végül a nagyobb rutin győzött, a végeredmény: 24-25 arányú Eger győzelem (félidő: 9-14).

A játék bíztató volt, ezt bizonyítja a végén a lelátóról a vastaps is.

Csapatunk legközelebb augusztus 17.-én, Hatvanban lép pályára.

Drizner Péter: Valamivel jobban játszottunk, mint tegnap. Bármilyen furcsa, ki kell mondani: Csörgő játékával jobb a csapat, mint nélküle. Ez mindenképpen pozitív. Elől egészen szép dolgokat csináltunk, de még mindig sok olyan gyerekbetegségünk van, amit le kell vetkőznünk, mert bajnokin ez pontba, pontokba fog kerülni.

Hátul már sokkal stabilabbak voltunk, mind Patriktól (Pelyhe, a szerk.), mint Pinyesztől (Varga, a szerk.) sokkal több támogatást kapott a védekező fal. Bízom benne, hogy így tudunk haladni lépésről lépésre és amikor szeptemberben kezdődik a bajnokság, akkor olyan csapatunk lesz, amelyik bárki ellen bárhol győzelemre esélyes.

Erőnléti hiányosságaink természetesen vannak, ezt mindenképpen orvosolni kell. A helyzetkihasználásnál olyan dolgaink vannak, amelyek teljesen indokolatlanok. Más pozíciókban, például beállós poszton viszont több kell mindenképpen: itt majd a lövőrepertoár bővítése lesz a legnagyobb feladatunk.

A felkészülés eddigi időszakában az általam tervezett munkát többé – kevésbé sikerült elvégeznünk. Jól dolgoznak a srácok, nincsen gond a munkamorállal. Az új játékosok hamar beilleszkedtek, példát is mutatnak hozzáállásból. Abban bízom, hogy ez megmarad, dolgozunk becsülettel és annak meglesz az eredménye.

A hétvége hosszabb pihenővel telik majd, hétfőn edzőmeccs Hatvanban, aztán lassan ráfordulunk az éles időszakra, hiszen augusztus 29.-én már Magyar Kupa meccset játszunk Füzesabonyban.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •