Sokáig jól tartotta magát csapatunk, mégis 5 gólos vereséget szenvedtünk a Csurgói KK otthonában.

Hosszú utazás után érkezett meg csapatunk, a vártnál kicsit korábban Csurgóra, a K&H Férfi Kézilabda Liga 2. fordulójában. Volt ennek előnye is persze: minden meccs előtti rituáléra jutott idő. Az M4 sportcsatorna élőben közvetítette a mérkőzést, így rögtön a második fordulóban megmutathatta magát csapatunk az egész ország kézilabdát kedvelő közönségének.

A mérkőzés a mi szempontunkból igen jól indult, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és kb. a félidő feléig az történt, amit elterveztünk. Tóth Koppány kimagasló százalékkal védett , támadásban néha akadozva, de alapvetően szépen dolgoztunk.

Maroknyi szurkolócsapat is elkísérte a mieinket, szám szerint 5-en vágtak neki a leghosszabb túrának, köszönjük nekik itt is!

A második félidőben aztán ellépett volna a Csurgó, azonban igazán markáns előnyt nem sikerült kicsikarniuk. Tartottuk a lépést, a végén már kockáztatnia kellett Buday Dánielnek és az egész pályás letámadás végén lőtt góllal kialakult a végeredmény.

Statisztika: keziszovetseg.hu

A mérkőzés teljes egészében megtekinthető a linkre kattintva: mérkőzés

Képgaléria IDE KATTINTVA! /forrás: cskk.hu/

Kiemelt kép forrása: cskk.hu

A mérkőzés utáni sajtótájékoztató:

  •  
    18
    Shares
  • 18
  •  
  •  
  •  
  •  
  •