Sárosi is ott lesz a serdülő válogatón PDF Nyomtatás E-mail
IWIWGoogle bookmarkFacebookJP-Bookmark
Írta: Administrator   
2017. május 22. hétfő, 14:03

Kedden 11 órától serdülő országos kiválasztó tornát rendeznek a sportcsarnokban.

 

Sárosi Balázs is bekerült a serdülő válogatott hatvan fős bő keretébe, holnap pedig még egy szűkebb mezőny tagja is lehet.

- Először volt egy megyei válogató Ózdon, ahol felmértek bennünket, hogy lövünk, hogyan futunk, azután volt egy régiós, ahol már időre néztek dolgokat, s posztról is voltak feladatok, megnézték, hogyan játszunk. Most pedig Mezőkövesden lesz az országos, keleti válogató. Itt már a játék-képességet nézik. Nagyon remélem, hogy lesz esélyem bekerülni a keretbe, s az edzőm is büszke lesz rám. Úgy tudom, harminc gyerek lesz itt, három csapatra osztanak föl bennünket és egymás ellen játszunk majd - mondta el Sárosi Balázs, aki idén két csapatban is játszott, az U14 házi gólkirálya lett, s második lett a régióban, valamint pályára lépett a serdülőben is.

- Az U14-ben a Balmazújváros volt nagy ellenfelünk, tőlük kétszer kikaptunk, a többit behúztuk. A serdülő nagyon nehéz volt, itt volt a Szeged és a Balmazújváros is, ellenük nem nagyon ment a játék, de a KSB-ben nagyon nehéz dolgunk volt, jövőre az OSB-ben könnyebb lesz - mondta el Sárosi.

Az MKC csapata tavasszal Prágában is járt, erről a túráról elmondta, nagyon jól játszottak, a franciák és a németek ellen is. A másik cseh csapat, akiktől kikaptak idősebb volt náluk.

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com

Média

Hirdetés
Hirdetés

Social Network

  
   
 

Támogatók

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Támogatja a Joomla!. Designed by: Joomla Theme, what is managed dns. Valid XHTML and CSS.