Az alábbi cikkben olvasható utánpótlás csapataink hétvégi mérkőzéseinek értékelése edzőiktől.

Férfi ifjúsági, Drizner Péter:

“Gratulálok a csapatnak, hogy magabiztosan hozták a hazai pályán a kötelező két pontot.”

Agrinox Market – Mezőkövesdi KC – Bp. Elektromos SE 38-22

Fiú U14, Marius Breazu:

“A többi hétvégéhez hasonlóan csapatunk túlságosan eltérő fejlődésen ment keresztül. Az első mérkőzésen a sorozat egyik legjobb csapata, a Kecskemét ellen játszottunk. Nem álltunk messze attól, hogy meglepetést produkáljunk, ha nyertünk volna. Minden jelenlévő elmondta, hogy ez a torna legjobb mérkőzése volt. Ez egy kis vigasz számunkra. Alig egy óra múlva a Ráckeve csapata ellen, akit az első meccsen legyőztünk, teljesen más volt a helyzet. Az első 20 percben 17 gólt (!) kaptunk. Gyakorlatilag a csapatunk nem volt fejben a pályán! Ha néhány fiúnk valóban kézilabdázóvá akarna válni és magasabb osztályokban szerepelni, akkor ezen a meccsen nyújtott teljesítményen már elgondolkodnék rajta, hogy mit és főleg hogyan kell csinálni a közeljövőben. Ha csak be akarnak lépni a pályára és mozgatni a feneküket balra vagy jobbra, akkor jó lenne feladni a kézilabdát és elkezdeni komolyabban tanulni vagy horgászni! Annak több haszna lesz! Ha egy ilyen teljesítmény után belenéznek a tükörbe és a tükör nem reped meg, az azt jelenti, hogy nagyon jól játszottak és én nem értek ehhez a sporthoz, amiben majdnem 50 éve dolgozom!”

Mezőkövesdi KC – Kecskeméti Sportiskola 14-18

Ráckeve VKSK – Mezőkövesdi KC 28-13

Fiú U12, Mező Gábor:

” 2020.11.15-én U12-es csapatunk Kazincbarcikán játszott bajnoki fordulót. Az első mérkőzést Ózd csapata ellen játszottuk, amire a fiúk nagyon készültek, hiszen legutóbb kikaptunk tőlük. Ezen a mérkőzésen viszont nem hagytunk esélyt ellenfelünknek! Végig irányítva, a saját gyors játékunkkal magabiztosan nyertük a meccset! A második mérkőzést Kazincbarcika csapata ellen játszottuk. Ők már nem képviseltek akkora játéktudást, így könnyed és gyors játékkal nyertük meg a mérkőzést! Nagyon elégedett vagyok a csapattal! A kisebb hibákat leszámítva maximálisan vissza adták azt a játékot, amit edzéseken gyakorolunk!”

Mezőkövesdi KC – Ózdi KC 28-17

Mezőkövesdi KC – Kazincbarcikai KSE 36-10

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Csapatok