FU20, Drizner Péter

” Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, ami be is igazolódott. Egy szívós, erős debreceni csapatot sikerült legyőzni. A múlt héthez hasonlóan nagy tempó és kemény védekezés volt mindkét oldalon. A helyzetkihasználásunk a mérkőzés elején nagyon gyenge volt, amit jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel tudtunk ellensúlyozni. Később fokozatosan sikerült felőrölni az ellenfelet, amihez kellett, hogy mindenki tudjon hozzátenni a játékhoz. Sikerült jó rajtot vennünk a bajnokságban, de nem szabad többet gondolni magunkról, mint amik vagyunk, nyilván kevesebbet se. Ezt megbeszéltük a csapattal mérkőzés után, ha sikerül önmagunkat adni minden mérkőzésen, akkor még egész szép dolgok is kikerekedhetnek ebből a szezonból. Köszönjük az utánpótlás mérkőzéshez képest igen szép számú közönség biztatását, nagyon jól esett a fiúknak. Annak pedig külön örülök, hogy a fiatalabb korosztályaink játékosai közül is sokan voltak a lelátón, rengeteget lehet ellesni a játékból nekik az ilyen szintű mérkőzéseken. ”

Mezőkövesdi KC – DEAC 32-26 (Félidőben: 14-12)

MKC: Illés Nándor, Nick Márk Bendegúz (kapusok) , Sárosi Balázs 7 , Bakó Bence Norbert 8 , Vereb Máté Tamás 2 , Orosz Levente, Nagy Zsolt Ádám 5 , Dócs Árpád 5 , Hevesi Zsolt, Szabó Patrik 2 , Török Levente 3 , Senánszky Alárd Péter, Vincze Péter.

Hétméteresek: 2/0

Kiállítások: 6 perc

FU18, Zelei Botond

” Megszereztük első pontjainkat a második mérkőzésen és ez nagyon fontos volt, bár alapvetően ezt is vártam el a fiúktól. Támadásban továbbra is szép dolgaink vannak, külön öröm, hogy mindenki betalált. Sokat léptünk előre abban, hogy a kevésbé eredményes dolgainkat elhagytuk és csak az erősségeket próbáljuk használni, valamint kiemelkedő páros kapcsolatok alakultak ki a keretben. Gratulálok a győzelemhez, de akkor lesz igazán értékes ha a héten Egerből tudunk pontot hozni. Innentől erre készülünk. Az ifi csapatunk szenvedős mérkőzésen tudta megőrizni hibátlan mérlegét. Jeleztem többször is a héten, hogy nehéz meccs vár ránk főleg, hogy egy nagy diadalból érkeztünk. A fő feladat a keret földön és tűzben tartása volt azt gondolom, hogy hellyel közzel ez sikerült is. A DEAC jó játékerőt képvisel idén is, vannak az osztályban kiemelkedő játékosai. Kocsis betegség miatt hiányzott a keretből, így még jobban felértékelődik a győzelem. Külön bravúr volt, ahogy meccs közben kétszer is kikeveredtünk a gödörből, tavaly ezzel még sok gondunk volt. Maximális gratuláció jár a CSAPATNAK!”

Mezőkövesdi KC – DEAC 39-32 (Félidőben: 18-15)

MKC: Nagy Máté Gábor 1 , Széles Tamás (kapusok) , Czufor Mihály András 1 , Lukács Zsombor 2 , Vereb Máté Tamás 7 , Marczis László 1 , Vizi Hunor Levente 2 , Spielberger Martin István 2 , Orosz Levente 5 , Szabó Patrik 8 , Panyi István Márk 1 , Pető Botond 5 , Safranka Zalán 1 , Vincze Péter 3.

Hétméteresek: 3/0

Kiállítások: 12 perc

LU17, Horváth Loránd

” 50 percig jól tartottuk magunkat a jó erőkből álló Barcika ellen. Hasonló volt a mérkőzés képe az előző mérkőzésünkhöz, kétszer jöttünk vissza a meccsbe, de megfordítani most nem sikerült az eredményt. Sajnálom, hogy az utolsó percre alakult ki a legnagyobb különbség a mérkőzésen. A héten hazai pályán ugyanilyen nagy elánnal kell nekimennünk a mérkőzésnek. ”

Kazincbarcikai KSE – Mezőkövesdi KC 36-26 (Félidőben: 18-14)

MKC: Szabó Csenge, Lukács Angelika (kapusok) , Vámos Eszter 6 , Szabó Szonja Szófia 3 , Vincze Kinga 1 , Elek Lídia 3 , Takács Tímea 1 , Valkó Viola, Varga Gréta Petra 2 , Barta Luca 5 , Kriston Sára, Farkas Barbara 5 , Lukács Villő Dóra.

Hétméteresek: 6/3

Kiállítások: 8 perc

FU16, Boda Tamás Márton

” Az első hazai bajnoki mérkőzésünket játszottuk a bajnokság 3. fordulójában. Egyből egy megyei rangadóval kezdtünk, amit sikerrel vettünk. A találkozó elején nem volt kellőképpen agresszív a védekezésünk, ezért fej-fej mellett haladtak a csapatok. Miután stabilizáltuk a hátsó szekciót, labdaszerzésekből és gyors lerohanásokból le tudtuk szakítani magunkról a DVTK csapatát. Elől a nyitott védelem nem zavart meg minket, a csapat taktikusan, nagyjából minden támadást ziccerig vagy átlövésig játszott. Gratulálok a srácoknak, jó úton járunk. Ezt a fegyelmet és lendületet kell tovább folytatni már a következő fordulóban is, amikor is Szegedre fogunk utazni. Kilátogató szurkolóinknak köszönöm a biztatást és , hogy igazi hazai pályává varázsolták a csarnokot. ”

Mezőkövesdi KC – DVTK 32-23 (Félidőben: 17-10)

MKC: Széles Tamás, Kriston Milán Gábor (kapusok) , Hegymegi Dániel 1 , Halmai Zsombor 2 , Spielberger Martin István 8 , Sallai Levente 1 , Panyi István Márk 4 , Nagy Zoltán 1 , Safranka Zalán 7 , Tóth Botond 1 , Hegyi Botond 1 , Kriston Richárd 3 , Márton Milán 3 , Molnár Kristóf.

Hétméteresek: 2/2

Kiállítások: 6 perc

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •