Negyedik alkalommal csapunk össze ebben a szezonban az egri csapattal.

Újabb fontos állomáshoz ér csapatunk.

A szurkolók és a csapat számára sem kell külön kiemelnünk, milyen fontos találkozó lesz a szombat esti.

A DVTK-Eger csapat jelenleg 11. helyen áll, 11 pontot szereztek eddig a hevesiek. A mieink 7 ponttal az utolsó előtti helyen várják a rangadót. De ezen a szomszédvári összecsapáson nincsen semmi jelentősége a megszerzett pontoknak, győzelmeknek. Szikrázó csata várható, ugyanis az egriek sincsenek még teljesen biztonságban, egy esetleges vereséggel a bajnokság vége még problémás lehet nekik is.

Foglalkozzunk azonban magunkkal elsősorban. Ebben a szezonban 4. alkalommal csapunk össze a szomszédokkal. A bajnokság során hazai pályán 25-24 arányú győzelmet arattunk, azonban a Liga Kupában mindkét mérkőzést Tóth Edmond fiai nyerték.

Különösen oda kell figyelnünk Takács Bencére és a mostanában jó formában játszó Rédei Istvánra. Az egriek mellett szól, hogy évek óta egymás mellett játszanak, szinte változatlan összetételben.

A mieink sem feltett kézzel mennek azonban megostromolni az egri várat: egész héten videózásokkal, taktikai edzésekkel készültünk, hogy szombaton elhozhassuk a két pontot, amely a bentmaradás szempontjából nagyon fontos lenne.

Várjuk a szurkolókat a Kemény Ferenc Sportcsarnokba, szombat este. A mérkőzés 18.00 órakor kezdődik.

Játékvezetők: Herczeg Péter és Südi Péter

Versenybírók: Dr. Vattay Gergely és Péli Sándor

  •  
    44
    Shares
  • 44
  •  
  •  
  •  
  •  
  •