Mindig volt ember, aki átlendítette a holtponton a csapatot az MKC 3.0-ban.

 

Skaliczki László a szezon végeztével az évzáró banketten értékelte az MKC felnőtt csapatának teljesítményét. Mint mondta a kitűzött eredményességi célt elérték. Kiemelte, mindig volt ember, aki átlendítette a gárdát a holtponton, de a csapat is mögöttük volt. Az elmúlt másfél év a csapat történetében három szakaszra volt bontható.

– A tavalyi szezon második fele az 1.0-ás verzió a túlélésről szólt. Ősszel következett a 2-0-ás, amely arról szólt, hová jutunk, szakmailag elfogadható kézilabdát nyújtottunk, s meghatározta, hol kezdjük a rájátszást. A 3.0-ás pedig az önmegvalósítás csapata, sikerült bejutnunk a Magyar Kupa négyes döntőjébe, a felejthetetlen hétvégén bronzérmet szereztünk – mondta Skaliczki László, aki ezt követően egy kis statisztikával készült.

A csapat 39 tétmérkőzést játszott, 21-et idegenben és 18-at hazai pályán. Idegenben 7 győzelem, 3 döntetlen és 11 vereség volt a mérleg, otthon 10 győzelem, 1 döntetlen és 7 vereség. Ez kiegyensúlyozottságot mutat, nem mondhatni, hogy csak otthon tudtak eredményesek lenni. Megemlítette, hogy a tavalyi bónuszpontos rendszerben hetedik helyen végzett volna a gárda. A rájátszásban már voltak gondok, nem sikerült fényesen, csak kilenc pontot szereztek, ezzel az alsó hatosban az ötödik helyen lettek volna, amely önmagában kiesést jelentett volna. Összesítésben mínusz egy pontot hoztak össze, hiszen ő a hazai mérkőzéseket eleve két ponttal számolja, de nem sikerült összehozni a tíz, kötelezően megszerzendő egységet. Az viszont örömteli, hogy az alsóházi rájátszásban az MKC kapta a legkevesebb gólt. A rájátszásban a csapat öt találkozóján is egy gólon belül volt a különbség.

– A 39 mérkőzésünk közel egyharmadán egy, vagy nulla gól volt a különbség, öt győzelem, három döntetlen és három vereség született. Huszonnégy összecsapáson plusz-mínusz négy gól volt a differencia, ezek hihetetlen idegi terhelést jelentettek, itt már egy-egy védés, ziccer is rengeteg energiát igényelt – mondta a vezetőedző.

Kitért arra, hogy tavaly nyáron kilenc új játékos érkezett, nem volt könnyű a csapatépítés, irányítójuk volt, átlövőben viszont hiányt szenvedtek. 281 edzés volt, számos videózás és közös program, valamint 14 edzőmérkőzés. A felkészülési mérkőzések közül 10-et augusztusban vívtak meg, akkor volt az erőltetett menet, amikor kevesebben voltak, hiszen Dzono és Pourghasemi is később csatlakozott. A terheket emiatt szét kellett osztani. Télen pedig a túl kevés, négy edzőmeccs jelentett gondot.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

4 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?