Egy kiélezett, és brusztolós mérkőzés után végül felnőtt csapatunk, 26-23-ra legyőzte a Hatvani KSZSE együttesét. A kezdeti nehézség után sikerült felvenni a mérkőzés ritmusát, végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A hajrában sikerült a javunkra fordítani a mérkőzést, így itthon tudtuk tartani, az első hazai bajnoki mérkőzés 2 pontját. Felnőtt csapatunk vezetőedzője, Drizner Péter következőképp értékelte a mérkőzést.

” Nagy csatában sikerült itthon tartani a 2 pontot, amihez természetesen gratulálok a játékosoknak. Mindkét félidőben sikerült felállnunk a padlóról, ez is mutatja, hogy mekkora tartás van a fiúkban. Szerencsére többen is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, ami kellett a győzelemhez, illetve a jövőben is kelleni fog.”

Mezőkövesdi KC- Hatvani KSZSE 26-23 (Félidőben: 12-13)

Mezőkövesdi KC: Pásztor Imre, Varga István (kapusok) Boda Tamás Márton, Csörgő Kristóf 3 , Dócs Árpád, Fekete Dániel, Gulácsi Bálint 2 , Jancsó Nándor 4 , Kovács Bence 8 , Rosta Bálint 2 , Szabó Dániel 3 , Szöllősi Olivér 4

Kiállítások: 4 perc

Hétméteresek: 3/2.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Csapatok