Nem indult jól a mérkőzés serdülőink számára. Az Orosháza az első félidőben már 7 góllal is vezetett ellenünk, végül, a második félidőben kezdett “felébredni” a csapat. A második félidő 17. percében sikerült az egyenlítés Csörgő Kristóf góljával. Ez még nagyobb löketet adott a csapatnak. Sikerült felülkerekedünk ellenfelünkön és 25-22-re megnyerni a mérkőzést. Vezetőedzőjük, Drizner Péter, következőképp értékelte a találkozót.

Drizner Péter:

” A mérkőzés után sokadjára ajánlottam fel a csapatnak, hogy előre hozom a félideji mondandóm, akár a mérkőzés előtt megkapják, ha erre van szükség. Úgy látszik, hogy ez kell a csapatnak. Bűn rosszul játszottunk az első félidőben, akaratgyengén, aztán a fejmosás az ismét hatott. Ennek sok értelme így nincs, jó lenne ha maguktól hajtanának és nem azért mert valaki leteremti őket.”

Mezőkövesdi KC – Orosházi FKSE – LINAMAR 25-22 ( Félidőben: 9-15)

Mezőkövesdi KC: Illés Nándor, Senánszky Alárd Péter (kapusok) , Bakó Bence Norbert 2 , Czufor Mihály András, Csörgő Kristóf 10 , Dócs Árpád 5 , Hevesi Zsolt 1 , Mező Balázs, Mező Bence 1 , Pető Botond, Sárosi Balázs 5 , Szabó Patrik, Vincze Péter 1 ,Vizi Hunor Levente.

Kiállítások: –

Hétméteresek: 3/3

Orosházi FKSE-LINAMAR: Finta Balázs, Miklósi Róbert (kapusok), Badar Bence, Bencsik László, Bódai Szabolcs 1 , Bordás István 2 , Borbély Levente 4 , Furka Zsombor, Gorzsás Dominik János, Kádas Nándor Barna, Lukács Jenő 8 , Nagy Kristóf 3 , Nánási Máté Gergő, Sütő Olivér Döme, Szabó Máté 4 , Virág Dávid.

Kiállítások: 2 perc

Hétméteresek: 1/0

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •