Szöllősi Olivér egyelőre egyedüliként vár bevetésre ezen a poszton.

Olivér tavaly érkezett hozzánk Balatonfüredről, átigazolással. A nagy munkabírású falember és középső védő játékos idén még több szerephez juthat a védelem tengelyében és támadásban is.

A szakmai stáb azon dolgozik folyamatosan, hogy az Olivérben lévő potenciált kiaknázza és még jobb játékost faragjon belőle.

Drizner Péter: Olivér már tavaly is a felnőtt keret tagja volt, tehát itt maradó játékosnak számít. Fiatal játékos, még csak 22 éves és benne is sok lehetőség rejlik. Fizikálisan készen van a nagyobb feladatokra is, technikailag kell még javulnia. Ez is az egyik cél, hogy a lövő repertoárját szeretnénk szélesíteni. Ha ez sikerül, akkor úgy gondolom, hogy gólszámban is látszódni fog a fejlődése. A hozzáállása kiváló, tehát azt gondolom, hogy a fejlődése is töretlen lesz.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •