Felnőtt csapatunk 32-22-re kikapott a Békés otthonában a bajnokság 10. fordulójában. Az első félidő első felében kiélezett volt a találkozó, fej-fej mellett haladtak a csapatok, míg a második felében már sikerült a házigazda csapatnak 2 gólos előnyre szert tenni. A második félidőre 15-13-as hazai vezetéssel fordultak a csapatok. A második félidőben sikerült ugyan felzárkóznunk, de következett egy 5 perces kövesdi gólcsend, ezalatt a Békés 4 találatot is magáénak tudhatott. A második félidő második felében tovább tudta növelni előnyét a békési együttes. A találkozó 32-22-es hazai győzelemmel zárult. Drizner Péter vezetőedzőt kértük, értékelje a mérkőzést.

” Az első félidőben sokkal több volt. Komoly helyzetek maradtak ki, védéseink száma alacsony volt, két-három könnyű labdavesztésünk is volt, de ami a legjobban fájt az az, hogy az ellenfél 7 a 6 elleni játékakor nem mertük bevállalni az üres kapus dobásokat. A második félidőben a negyvenedik percig nem volt gond, onnantól kezdve fokozatosan felőrölte a csapatot a Békés a 7 a 6 elleni támadásokkal. Jól játszottak, de mi sem azt csináltuk ellene, amit megbeszéltünk. Több kell jövő héten, ahol a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése következik hazai pályán a Vecsés ellen. ” – Drizner Péter, vezetőedző

Férfi NB I/B – kelet 10. forduló

Optimum Solar – Békési FKC – Mezőkövesdi KC 32-22

Optimum Solar – Békési FKC: Borbély István, Kiss Olivér, Takács Szabolcs (kapusok) , Szász Bálint 6 , Osgyán Bence 2 , Kiss Róbert Ferenc, Haszilló Gergő 4 , Fedor Bence 5 , Varsandán Áron 1 , Árpási Patrik 2 , Laufer Gábor 3 , Lele Ákos 1 , Dávid Márk 3 , Hrabák Miksa Zalán 4 , DR. Czina József, Mezei Richárd Bendegúz 1.

Kiállítások: 2 perc

Hétméteresek: 6/4

Mezőkövesdi KC: Nagy Dominik, Pelyhe Patrik József, Varga István (kapusok) , Jancsó Nándor 8 , Bakó Bence Norbert, Gulácsi Bálint 1 , Csörgő Kristóf 6 , Boda Tamás Márton 1 , Kátai Richárd 2 , Szabó Dániel 1 , Zelei Botond. Dócs Árpád, Gyallai Bercel, Dobi Sándor 3.

Kiállítások: 6 perc

Hétméteresek: 4/3

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •