A riói olimpiai bajnok vívó, Simona Pop látogatta meg U14-eseink edzését és beszélgettek is vele kézilabdázóink.


Galériához kattints a képre!

U14-es csapatunk tagjai találkozhattak Rio de Janeiro olimpiai bajnokával, a párbajtőr csapatversenyben aranyérmet szerző Simona Poppal. A szatmárnémeti sportolónő Romániát képviselte az olimpián, s csapatuk a román küldöttség egyetlen olimpiai aranyát szerezte Rióban. Simona Popot Mezőkövesdhez családi szálak fűzik, itt él ugyanis keresztanyja, illetve keresztlánya is, unokahúgai, Szabó Aida és Tekla pedig az MKC utánpótlását erősítik. A kiváló sportoló a gyerekeknek élménybeszámolót is tartott az olimpiáról, illetve elárulta azt is, mi kell ahhoz, hogy valaki a világ, de akár csak országa legjobbja legyen. Minden gyerek kézbe vehette az aranyérmet is, talán lesz közöttük olyan is, aki nyerni is fog majd. Természetesen közös fotók is készültek a bajnokkal, aki évente egy-két alkalommal megfordul Matyóföldön.

A gyerekek természetesen kérdezhettek is, így azt tudakolták, nehéz volt-e a verseny. Simona szerint kijutni nehezebb volt, de megérte. Reméli, hogy a jelenlévők közül is minél többeknek megadatik, hogy aranyérmet nyernek, legalább egy országos bajnokságon. Elmondta, a verseny egy nap alatt zajlott, reggel fél hatkor kezdték, így este, a döntő után még örülni sem tudott igazán, utána viszont óriási dolognak tartotta. Külön örült annak, hogy a román női kézilabda csapat szurkolt nekik, ami szokatlan a sportágban, nem szokott hangos szurkolótábor lenni a versenyeken.

Elárulta, most hazaköltözött Szatmárnémetibe, hiszen az elmúlt pár évben Bukarestben edzett, ami 16 óra utazásra van szülővárosától. Azért ment oda, hogy elérje ezt az eredményt, s ehhez minden segítséget megkapott a társaival. Ha nem jött volna össze, akkor nem az volt az ő sorsa, hogy aranyérmes legyen. Azt tanácsolta a gyerekeknek, ha eldöntötték, mit szeretnének, akkor 100 százalékosan koncentráljanak arra.

Elárulta azt is, hogy diákként beosztotta idejét, leginkább hétvégén tanult, előre szerdáig, csütörtökig. Minden nap sokat gyalogolt az iskolába és a vívócsarnokba is. Romániában a tízes a legjobb osztályzat, ő pedig 9,5 feletti átlaggal végezte el a 12 osztályt, s egyetemet is végzett, hogy sportolói pályafutásán kívül legyen civil foglalkozása is.

A gyerekek ezen kívül kérdezték még a vívóruhájáról és a tőrről is, valamint a riói körülményekről. Elárulta, szeretne még olimpián szerepelni, igaz, Tokióban csak egyéni versenyt rendeznek a párbajtőrözők számára, ide kijutnia nagyon nehéz lesz.

 

 {simplepopup name=popup1}

{/simplepopup}       

 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

1 012 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?