Új sorozatot indítunk web oldalunkon: részletes interjú a klubhoz kötödő emberekkel. Elsőként Pap Tamás, Elnök Úr!

 

 

Pap Tamás Elnök Úrral kezdjük a sort. A továbbiakban időnként jelentkezünk majd a NAGYKÉP rovattal, igyekszünk minőségi, mély interjúkat készíteni.

 

(Forrás: eszak.hu) 

Milyen állapotban vettétek át a klubot?

Először is megjegyezném, hogy igen nagy meglepetésként ért minket az, hogy mi így öten megkaptuk a bizalmat és a lehetőséget az MKC vezetésére. Bár titkon bíztunk benne.  Indítványoztuk a tagfelvételünket a klubba, a végső döntés pedig már mindenki számára ismert.  Nem tudtuk pontosan, mit veszünk át, csak azt, hogy szeretnénk tenni a klubbért, a mezőkövesdi kézilabdáért.

Május 23-án volt az új elnökség megválasztása, akkor ott még a régi és már az új tagok is jelen voltak, a régi elnökségi tagok le, mi pedig felvettük a munkát. Nem volt komolyabb átadás-átvétel, következő naptól szembesültünk a folyó ügyekkel, s jöttek felénk, felém a kérdések, feladatok, döntési helyzetek. Májusban úgy vettük át a klubbot, hogy még az előző szezonban meghozott döntések, szerződések után nekünk kellett teljesíteni, de nem kaptuk meg hozzá a teljes anyagi fedezetet. Nekünk kellett már ezt is előteremteni. De azt mondhatom, hogy majdnem maradéktalanul megoldottuk az előző elnökség által vállalt kötelezettségeket.

Mi volt az első és legszükségesebb teendő, tudva azt, hogy a következő évben egy osztállyal lejjebb szerepelünk és nehezen fogunk tudni idegenlégióst szerződtetni?

Nagyon sok feladat került egyszerre előtérbe, mivel Mata Tibor úr februári távozása után gyakorlatilag nem történt érdemben semmilyen, csak a legszükségesebb operatív ügyintézés. Minden mást meghagytak az elődjeink ránk. Megválasztásunk hetén igazolt 3 játékos Balmazra, alig maradt pár játékos az előző csapatból, akikre gondoltunk az idei évben a készülő csapatunkba, s egyáltalán beleférhetett az anyagi keretünkbe. Gőzerővel elkezdtük az új szakvezetőt keresni, illetve feltérképezni a még piacon lévő, pénztárcánknak megfelelő játékosokat. De nem akartunk addig igazolni, míg nincs meg az edző, neki akartuk meghagyni, hogy összeállítsa a felnőtt csapat játékosait. De ott volt pl. a szezon TAO pályázatának lezárása is, amit június 30-ig kellett megtenni, volt itt is teendő bőven.

Idegenlégiós lehetőségét eleve kizártuk, nem számoltunk vele, a nagyon komoly igazolási díj miatt, jelenleg egyetlen külföldi nevű játékosunk/Nebojsa Vojinovic/ magyar állampolgár is, így kerülhetett hozzánk.

 

5 teljesen új ember alkotja jelenleg az elnökséget. Felosztottátok egymás között a feladatokat és ha igen, publikus-e, hogy ki mivel foglalkozik vagy mindenki ott segít, ahol éppen a legnagyobb szükség van rá?

Igen öten teljesen más területtel foglalkozunk a klubon belül, de időközönként számot adunk, hogy mit sikerült előre lépni. Nem ismertük előtte egymást, itt kerültünk szorosabb kapcsolatba.

Dr. Kis Nórának jogászként a szerződések kezelése az egyik legfontosabb feladata, régiek áttanulmányozása, újak megkötése, de ő felügyeli a klub marketingjét, kommunikációját is. Drizner Peti felelt a szakmai munkáért, amíg nem dőlt el a vezető edzői kinevezése, de azóta is kikérjük a véleményét, ha pl. egy játékos került a látómezőbe. Bóta Józsi feladta az előző szezonból örököltek átvilágítása, átadási folyamat felügyelete. Horváth Endre rendelkezik a legkomolyabb kézilabdás gyökerekkel, Peti mellett, kb.25 éve benne van ebben a világban, Szabolcs és Gábor révén most is gyűjti, szívja magába az információt, amit már most hasznosítani is tudunk az MKC-nál. Endre eltökélt az általános iskola keretein belüli kézilabda alapjainak megteremtésében, amivel már most, 3 hónap után nagyot léptünk előre. És végül maradtam én, aki felügyeli a napi operatív dolgokat, végső soron meghoz döntéseket, meghatároz irányokat.  Nincs külön személy, aki vigye ezt, míg tavaly még áldozott erre a klub, itt mi nem tehetjük meg, de NB1/B-ben talán meg is birkózunk ezzel. Ez most elég pörgős munka, de nem áll távol tőlem, a civil munkámban is már lassan 20 éve hasonló feladatokkal kell megbirkóznom vezetőként. Itt szeretném leszögezni, hogy mind az öten társadalmi munkában vállaltuk az elnökségi munkát, anyagi vonzat nélkül. Úgy gondolom, hogy jó kis csapatmunkában dolgozunk így együtt, jó hangulatban.

 

Hogyan zajlott a játékosok szerződtetése? Talán érdekes lehet a szurkolóknak, hogyan sikerült meggyőzni a játékosokat a kövesdre szerződésről?

Június elején még volt játékos a piacon, NB1/b-ben nem szerződnek olyan hamar a klubbok, mint a legfelső osztályban. De azt volt az irányunk, hogy először edző, majd játékosok. Aztán már látszott, hogy nem lesz egyből megoldva a szakvezető kérdése, el kezdtük keresni a játékosokat. Volt a régi csapatból elképzelésünk, kik lehetnek, majd megnéztük a junior saját nevelésű játékosainkat is, ez volt az első lépés. Lázas kereséssel telt a kollégák és magam részéről, a még szerződéssel nem rendelkezők felkutatása. Kellettek kapcsolatok, információk, amiket Drizner, Pető Peti, és Mikulás Gabi gyűjtött be, kerestük az NB1-es klubokat is, kik a szabadon maradt játékosok.

Volt olyan játékos, aki nem sokat gondolkodott, szívesen jött ebbe az új közegbe, de azért a rutinosabb játékosok megvárták, kik lesznek, kik vannak látótérben. Mindenkinek felvázoltuk az elképzelést a jövőre vonatkozólag, sokat nyomott a latban azért a múltban elért sikereink, a körülmények, a mérkőzések remek hangulata.  Nem volt azért egyszerű a meglévő 14 játékost szerződtetni, gondoljunk bele, valahol nyáron nincs 2-3 játékosnál több mozgás.


Összeállt-e már a keret vagy esetleg várható még igazolás? Esetleg első osztályú csapatok létszámon felüli játékosai közül?

Nincs még meg a teljes létszám, szeretnénk belső posztra igazolni. Volt ígéret, hogy a kereten felüli játékosok közül kaphatunk, de két NB1-es csapatnál is a felkészülés közben olyan sérülés történt, ami miatt egyelőre mégsem adnak kölcsön. Nehezíti a helyzetünket, hogy csak 97’-es vagy fiatalabb születésű játékost tudnánk kettős engedéllyel hozni, ami szűkíti a lehetőségét. Fog még látókörünkbe kerülni játékos, ki kell most ezt várni.

 

Az elmúlt években sokszor felmerült sokféle pletyka a klub anyagi helyzetéről. Erről lehet most mondani valamit? Vannak bíztató jelek? Nem feltétlen a számok érdekesek, hanem a trend.

Számokról nem szeretnék beszélni, erre nagyon figyelünk, nem kerül ki a működésünkről, vagy a múltból ilyen típusú információ. Ami kering, vagy fog a későbbiekben, az mind csak „pletyka”, nem kell vele foglalkozni. A múltat le kell zárni, új fejezetet nyitunk, előre nézünk. Ami elmúlt, megtörtént. Most még korai bármit is mondani. Szeretnénk szponzorokat szerezni a klubhoz, az elmúlt években kevés volt, sajnos. Elkezdődött a „tapogatódzás”, de mivel Mezőkövesd egy kisváros, nem dúskálunk erre szabad pénzeszközt biztosító vállalkozásokban. Meg kell tudnunk győzni őket is, hogy itt egy felelőségteljes, visszafogott, szigorú gazdálkodás folyik, s látniuk kell kézzelfogható eredményeket a munkánkból. Ehhez idő kell. A cél az, hogy mire vissza kerül a csapat az NB1-be, fel tudunk mutatni olyan szponzort, mint a szomszéd Gyöngyös, Orosháza, vagy a Budakalász. E nélkül nincs biztosítva a stabil működés, ez tisztán látszik.Nem lesz egyszerű feladat, de reméljük ez is sikerül.

 

Drizner Péter kinevezésével gyakorlatilag egy őskövesdi került a kispadra. Peti egy nagyon alapos, analitikus edző. Meddig tart a kontraktus, amit aláírtatok? Van esély jó szereplés esetén a meghosszabbítására? Ha nincsen, akkor mi lesz utána és addig edző fronton? Ha van esély a meghosszabbításra, akkor milyen eredmény esetén kerülhet erre sor? Erről lehet tudni valamit?

Peti reggeltől estig a csarnokban éli mindennapjait, szinte csak aludni jár haza. Már a megalakulásunk legelején vállalta, ha nem találunk vezető edzőt, magára vállalja ezt a feladatot. Ez nem tagadom nagyon jól esett, elnökségi tagként átérezte a klub helyzetét.

Az utánpótlás csapatait nem akarta leadni, hiába győzködtük, így több fronton kell neki helytállni. Abban maradtunk, hogy decemberig viszi a felnőtt csapatot, s akkor visszatérünk rá. Egyelőre nem tekintünk távolabbra, nekem nincs alternatíva a fejemben, azt gondolom most, hogy vele visszük végig a szezont. Idei bajnoki évadra az első hat hely valamelyikét tűztük ki célnak, de akkor sem fogunk kétségbe esni, ha csak nyolcadikak leszünk. Ez a szezon –egy NB1/b győzelmi cél elérése kapcsán- sajnos már tavasszal elment, itt most a tisztes helytállás a feladat, a csapatépítés. Tavasszal már azért látni fogjuk, hogy hova kormányoz Péter, s akkor közösen eldöntjük a folytatást.

 

Ezzel párhuzamos kérdés: utánpótlás fronton várható valami változás edzők tekintetében? Tavaly azért Drizner Péter is komoly szerepet vállalt ott, most az ő energiáinak egy nagy része a felnőtt csapatnál csapódik le.

Utánpótlásban már évekkel ezelőtt elindult egy folyamat, most ráerősítünk. Fügedi Csaba lett az utánpótlás szakmai igazgatója, ő fogja össze az egészet, ő határozza meg a feladatot, irányt. Csaba mind emellett a Mező Ferenc tagiskolában testnevelő tanár is lett, így már két alapfokú iskolában van kézilabdát is oktató testnevelő, akik a klubnál is tartanak edzést, ez nagyon fontos előrelépés. El tudjuk kezdeni a munkát már általános iskola elsőjében, ez igaz lányokra is, természetesen. Jelenleg is van kézilabda a Mező Ferenc iskolában, amiben elnyűhetetlen érdemei vannak Ági néninek, őt is be szeretnénk vonni a klub utánpótlás szakmai műhelymunkájába.

Maradt Mező Gábor is, Drizner Petit már említettem. Az ifi csapatot Padla Józsi viszi, neki ez fekszik, Egerben is nagyokkal foglalkozott, elég jó eredményeket elérve. Felnőtt keret tagjai közül még Koppány fog a kapusokkal foglalkozni, Horváth Lóránd is kap gyerek csapatot, ő már tavaly bizonyította rátermettséget a piciknél. Két új személy is fog csatlakozni, előreláthatólag szeptemberben, Panyi Lóri, és Fügedi-Póta Domitilla. Ők a megnövekedett gyerek létszám és a lány kézi beindítása kapcsán fognak feladatot kapni. És még nem említettem az ovi kézit, ott is jelen vagyunk, ami nagyon hasznos, heti egy foglalkozást tartva mindegyik intézményben. És ehhez rendeltünk hozzá egy utánpótlás technikai vezetőt, Mikulás Gábort. Előző szezonban nem volt erre külön ember.

 

Beszéljünk kicsit a szakmai stábról: várható még új ember a csapatba? Most ugye Halmai Csabi erőnléti edzőként dolgozik, Póta Ági gyúróként, Kozma Richárd pedig orvosként. Kapusedző, fizioterapeuta esetleg?

Igen, jól említetted a három személyt, ők viszik tovább a munkát a csapatnál. Halmai Andi Gyöngyösön is dolgozik, de nem hagyott el bennünket, továbbra is tudunk menni hozzá, igaz kevesebb ideje maradt ránk. Így van fizioterepeauta a klubnál. A volt kapusedzőnk is távozott Balmazra, de előrehaladott tárgyalások folynak György Gáborral, aki követi régről a mezőkövesdi kézilabdát, nem kell bemutatni, vele gondoljuk ezt a posztot betölteni. Azt hiszem, hogy a feltételek  NB1-es szintűek, megteszünk mindent a felnőtt csapat sikeres szerepléséért.

 

Említés szintjén hallottunk arról, hogy a Sportcsarnok talaját cserélni kell vagy legalább is felújítani. Ez érinti a csapat hazai meccseit, tehát sor kerülhet költözésre?

Tao pályázati rendszerben van lehetőség felújításra, különféle eszközök beszerzésére, akár csarnok építésére is. Eddig ez nem igazán volt kihasználva. Igaz, itt nagyobb mértékű önerőre van szükség, amiben a Polgármester Úr egyből partner volt, az önkormányzat segít ebben is, támogatja az elképzelésünket. Ez akkor lesz biztos, ha elfogadásra kerül a pályázatunk, s tudunk hozzá összegyűjteni elég pénzt, TAO-t. Akkor a szezon végén a teljes parketta cseréjét megejtjük egy újra, ami szintén fa lesz. Így nem tervezünk költözést, a holtidőben majd keresünk megoldást. Vannak még elképzelések a jövőre vonatkozólag, szeretnénk emelni a komfortot, a nézőket jobban kiszolgálni, de ez még a jövő zenéje.

 

Ha már szóba kerültek a hazai meccsek? Idén is lesz bérlet? Illetve jegy árak tekintetében mi várható?

Készülnek már az idei évi jegyek, bérletek. Mivel osztályt váltottunk, úgy éreztem, hogy nem lenne szerencsés a tavalyi árakat a bérletnél meghagyni, ráadásul csökkent a mérkőzések száma is. A bérleteket 10.000 Ft-os áron fogjuk értékesíteni az egész szezonra szól, 12 hazai mérkőzésre, és kupa meccsre. A jegyek egységesen, ülő, álló 1.000 Ft-ba fognak kerülni. Szeretnénk ebben a bajnoki szezonban is minél több teltházas mérkőzést tartani, ehhez kérjük a szurkolókat, jöjjenek minél többen, remélhetőleg jóhangulatú, minél több győztes mérkőzésre.

 

Tervezitek esetleg egy mondjuk úgy ankét megrendezését még a bajnokság kezdete előtt? Igény szerintem volna rá, hogy a szurkolók találkozzanak a csapattal, illetve a vezetőkkel egy kötetlen beszélgetés erejéig.

Beszéltünk már róla, az első mérkőzés előtt tervezünk egy beszélgetést, bemutatkozást, mind a csapat, mind magunk részéről. Ha lesz konkrét időpont, jelezni fogjuk a szurkolók felé.

 

Legendás a kövesdi közönség, itthon és idegenben is. Van esetleg ötlet / igény az elnökség részéről a nyitásra a szurkolók felé? A korábbi években nem történt ez meg igazán.

A tavalyi szezonban a Tatabánya vezetője mondta Mezőkövesden, hogy ilyen helyre kell az NB1-es kézilabda, ahol ilyen hangulatú mérkőzések folynak. Ez azért messzire elhallatszik. Közönség nélkül mit sem ér az egész. Szorosabbra szeretném fűzni a kapcsolatot velük, kezdeményeztem már egy beszélgetést is a Magicoval. Természetesen vannak már elképzelések a fejemben, de erről még korai lenne beszélni. Jó lenne minél több néző lenne a hazai mérkőzéseken, s buzdítaná a fiúkat a győzelemre.  Volt olyan jó pár éve emlékszem, mikor még a lépcsőn is ültek nézők, s a két kapu mögött felső részen is rengetegen álltak. Ezeket kellene visszahozni, most, hogy sok saját nevelésű, mezőkövesdi játékos alkotja a felnőtt csapatot, talán többen fognak szurkolni, és sok értékes győzelemhez segíti a néző a szurkolásával a csapatot.  

 

Köszönjük az interjút, további sok sikert kívánunk neked és a teljes elnökségnek is! 

 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?