1 pontot Orosházán hagytunk tegnap.

A 40. percben már 7 góllal is vezettünk, azonban a végén pontosztozkodás lett a végkimenetel.

Hosszú utazás után érkeztünk meg Orosházára, ahova nem titkolt szándékkal pont(ok)ért mentünk. Ennek megfelelően belevetették magukat fiaink a küzdelembe. Szépszámú Magico Ultras tag is elkísérte csapatunkat és az első félidőben az egymást követő nagyszerű góljainknál egyre másra felharsant a tábor.

Egymás után szereztük a találatokat, Pásztor parádézott a kapuban, így a félidőben 10-15 MKC előny állt a kijelzőn. Minden a tervek szerint alakult.

Megtelt a vendégszektor Orosházán! ? #mkc #mezőkövesdikc #tippmix @magicoultras1998

Közzétette: Mezőkövesdi KC – 2019. november 22., péntek

Az öltözőben elhangzott, hogy ne engedjünk ki, mert még messze a vége. Ennek megfelelően a 40. perc környékén már 7 gól volt az előnyünk. Ezen a ponton aztán megváltozott a játék képe: magára talált a hazai csapat. Most az ő pillanataik következtek, amelynek eredményeképpen az 54. percben a vezetést is átvették. Most már mi voltunk lépéskényszerben. Egyenlítettünk, majd az utolsó támadás joga is hozzánk került egy rossz bejátszást követően. Az utolsó 2 mp-ben végül Halilbegovic lőtte el a labdát, amit Busa védett és így maradt a 24-24 arányú döntetlen.

Csapatunk eddig 5 pontot szerzett a bajnokságban, ezzel a 11. helyen állunk jelenleg.

Folytatás november 30. 18:00 órai kezdettel a Balatonfüred ellen.

Mérkőzést követő sajtótájékoztató.

Közzétette: Orosházi FKSE – 2019. november 22., péntek
Forrás: OFKSE Facebook
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •