Legyőzték a házigazdákat is

Szerző: mkc Kategória:

Egy-egy győzelemmel és vereséggel zárta a második napot az OSB döntőjében az MKC.

Hasonlóan a tegnapi naphoz egy méretes zakóval, majd egy szoros győzelemmel zárta a napot az MKC serdülő csapata a székesfehérvári OSB döntőben. A Veszprémtől még kikaptak 29-17-re, ám 29-28-ra legyőzték a házigazda Alba Regia együttesét.

– A veszprémiek más kategória voltak, már a legelejétől szinte szoros emberfogással védekeztek, mindent labdával próbáltunk megoldani, nem pedig anélkül. Felőröltek bennünket az ütközésekkel, ez hitehagyottá is tette a csapat nagy részét. Egyedül Bán Norbertet és Holló Márkot tudom dicsérni, ők végig hajtottak, a többieket az utolsó negyedórában le is cseréltem. Holló nagyon jól védett, lehetett volna 20-25 gólos is a különbség – értékelte az első meccset Molnár Ferenc.

– A második találkozón küzdeni tudásból jelesre vizsgázott a csapat, hatalmasat küzdöttek a fiúk. Hétgólos hátrányból jöttünk vissza a második félidő elején, igaz, a különbség is a saját hibáinknak volt köszönhető, többek között két hetest is kihagytunk. Az utolsó másodpercekben ellenfelünk támadott, egy labdaszerzés utáni indítást azonban Bán Norbert értékesített, így sikerült begyűjteni a két pontot. Amennyiben a Veszprém vasárnap legyőzi az Orosházát, mi pedig a Hortot, akkor másodikok leszünk. A dobogó akkor is megvan, ha mi nyerünk, az Orosháza pedig döntetlent játszik – zárta szavait az edző.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.