A sereghajtó Komlóhoz látogat szombaton a Mezőkövesdi KC, fontos volna a két pont.
 

 
 
Az alsóházi rájátszás harmadik fordulójában Komlóra látogat az MKC. A két csapat csatáiból az alapszakaszban a Kövesd jött ki, hiszen hazai pályán fölényes győzelmet aratott a baranyaiak fölött, míg idegenben döntetlent sikerült elérni, bár hét góllal is vezettek már. A Komló azóta is gyűjtögeti a pontokat, az alapszakasz végére 9-et szereztek meg, az alsóházi rájátszásban pedig a Cegléd legyőzésével kettőt. Ezen kívül volt még két egygólos vereségük. Az MKC eddig szintén csak két pontot zsebelt be, köszönhetően a budapesti, majd a Balmazújváros elleni hazai, balszerencsés vereségeknek.
Skaliczki László együttesére nem vár könnyű feladat, hiszen a hazaiaknak a bennmaradáshoz létszükséglet a hazai pályán megszerezhető két pont. Az MKC viszont ismét lélegzetvételnyi előnyhöz juthatna a Cegléddel szemben. Kérdés, hogy a hétközi kupamérkőzés mennyit vett ki a gárdából, s a továbbjutás meg tudja-e adni azt a lelki pluszt, ami szükséges a fizikai fáradság kompenzálásához.
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Események

331 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?