Felnőtt csapatunk hazai pályán 22-26-ra kikapott a Békés együttesétől. A találkozót végig a békési csapat uralta. A második félidőre 9-14-es békési vezetéssel fordultak a csapatok. A második félidő első felében sikerült 1 gólra felzárkóznunk, ám a vezetést nem tudtuk átvenni. Nehezítette még a helyzetünket Szöllősi Olivér kipontozódása is. Jancsó Nándor 59. percben lőtt találatával állt be a 22-26-os végeredmény. Drizner Péter vezetőedzőt kértük, értékelje a mérkőzést.

” Sajnos most is úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy az utóbbi hetekben. Végig mentális fölényben volt a Békés, egyszer sem tudtuk utolérni őket. Hajtottak a fiúk, jól mentek, de most ebbe a szériába vagyunk, hogy semmi nem akar összejönni. Egy kipattanó nem pattan hozzánk. Bármilyen labdaszerzés, amit elütünk, nem felénk pattan, az ellenfélé lesz. Nyilván fejlődnünk kell és fejlődni is fogunk. Én azt kértem a csapattól, hogy úgy dolgozzon, ahogy ezen a héten, mert már jobb volt az összkép. Voltak jó dolgaink, szép dolgaink, de hiányzik az a pici plusz, ami átlendítene minket ezen az egészen és idegőrlő, hogy gyakorlatilag már 4 mérkőzés óta egyszer sem tudunk vezetni. Folyamatosan megyünk az eredmény után, úgyhogy ezen kell dolgozni, hogy hogy küzdjük le a mérkőzést. ” – Drizner Péter, vezetőedző

2021.04.17. NB I/B Férfi Felnőtt- kelet

Mezőkövesdi KC – Optimum-Solar Békési FKC 22-26 ( Félidőben: 9-14)

Mezőkövesdi KC: Pásztor Imre, Varga István (kapusok) , Jancsó Nándor 6 , Kovács Bence 6 , Sárosi Balázs 2 , Fekete Dániel, Szöllősi Olivér 1 , Rosta Bálint 4 , Csörgő Kristóf 2 , Boda Tamás Márton, Gulácsi Bálint, Szabó Dániel, Zelei Botond 1 , Dócs Árpád.

Hétméteresek: 5/4

Kiállítások: 8 perc

Optimum-Solar Békési FKC: Borbély István, Pankotai Bence, Takács Szabolcs 1 (kapusok) , Szász Bálint 9 , Kádas Bálint, Kecskés Bence, Osgyán Bence 2 , Székely Nikola 2 , Kiss Róbert Ferenc, Csuzi Milán 2 , Fedor Bence, Varsandán Áron 2 , Kohlrusz Levente, Haszilló Gergő 4 , Árpási Patrik 4 , Dr. Czina József.

Hétméteresek: 6/5

Kiállítások: 4 perc

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •