Bal szélső pozícióban Buday Dániel vezetőedző Menyhárt Máté mellett Sárosi Balázst vetheti be a szezonban.

Balázs 2013 óta erősíti egyesületünket, itt kezdte a pályafutását. Azóta Drizner Péter keze alatt dolgozik évről évre előbbre lépve.

Időközben bekerült a serdülő válogatottba is, illetve kövesdi színekben mind a serdülő, mind az ifi korosztályban ontja a gólokat.

Rendkívül atletikus sportolóról beszélhetünk Balázs esetében, akinek a családjában a kézilabda már – már hagyománynak mondható, ugyanis mindkét fivére játszik / játszott.

Sárosi Balázs a tavalyi évben volt már kerettag a felnőtt gárdában, idén azonban komolyabb szerep is juthat neki.

Tavaly egyébként utánpótlás korosztályokban az alábbi gólszámot sikerült elérnie:

  • serdülő korosztályban: 22 meccs / 196 gól
  • ifjúsági korosztályban: 21 meccs / 108 gól

Sok sikert kívánunk Balázs!

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •