Hajdúnánáson vesznek részt kézilabda tornán a Mezőkövesdi KC utánpótlás csapatai.

Pénteken és szombaton Hajdúnánáson vesz részt kézilabda tornán a Mezőkövesdi KC három korosztályos csapata. Az 1994/1995-ös korosztály a Nyíregyházával, a Hajdúnánással, valamint a Balmazújváros két csapatával találkozik majd. Mérkőzéseiket Hajdúnánáson rendezik, pénteken 14 órától, szombaton pedig 9:20-tól. Az 1996/1997-es csapat csoportjában a Gyöngyössel, a Nyíregyházával és a Debrecennel meccsel, pénteken 8:40-től kezdődően, szombaton pedig 13 órától. Az 1998/1999-es korosztályban hat csapat körmérkőzést játszik majd Hajdúdorogon, a kövesdiek pénteken 15:20-tól, szombaton 12 órától lépnek pályára.

– Nagyszabású tornát rendeznek a hajdúnánásiak, közel nyolcvan fiú és lány csapat vesz rész különböző korosztályokban, a szivacskézilabdásoktól az ifjúságiakig. Mi három korosztályban indulunk majd. Nem alszunk ott, mindkét napon utazunk majd, szerencsére jó az időbeosztás, nincs nagy várakozási idő a mérkőzések között. A torna jól illeszkedik a felkészülésünkbe, lemérhetjük, hol tartunk az első forduló előtt, mint kell még módosítanunk. meghívást kaptunk a jövő heti, gyöngyösi Jako Kupára is – mondta el Lakatos László, az MKC ifjúsági csapatának edzője.

A múlt heti törökszentmiklósi tornán szerepeltek az MKC serdülői is, másodikok lettek.

CLAAS Törökszentmiklósi KE – Mezőkövesdi KC 17-29
Kecskemét Sportiskola – Mezőkövesdi KC 31-27
CLAAS Törökszentmiklósi KE – Kecskemét SI 20-29

Végeredmény:

1. Kecskemét Sportiskola
2. Mezőkövesdi KC
3. CLAAS Törökszentmiklósi KE

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

11 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?