Nem tudtuk megnehezíteni sem a fürediek dolgát!

Hosszú hetek után győzött újra a Füred, a mieink újra a 13. helyre csúsztak vissza.

Komoly késéssel kezdődött a találkozó, ugyanis a vendégek csapatbusza egy baleset miatt az M3 autópályán rostokolt több, mint 1 órát. Így az eredetileg kiírt 18.00 órás kezdés helyett 19.45 órakor hangzott el a kezdő sípszó.

Sajnos ugyanúgy kezdtük a találkozót, ahogy mostanában szoktuk: könnyen ellépett az ellenfél, Buday Dániel pedig már az első 10 percben kikérte az idejét. Próbált rendet rakni a fejekben, sajnos nem járt sok sikerrel: könnyedén szerezte góljait a Füred, míg a mieink megszenvedtek minden találatért.

A félidőben már 8 gólos vendég előnyt mutatott a kijelző, és mindössze 8 gólt szereztünk. Nem voltak tehát jók az előjelek a második játékrész előtt.

Pásztor Imrét Győri Kristóf váltotta a kapuban, mezőnyben jött Jancsó, beállóban Martins. Forgatta tehát a csapatot Buday mester, azonban nem jöttek össze a dolgok. Próbáltunk felállni a padlóról, kevés sikerrel.

A lefújás előtti pillanatban aztán Németh Balázs állította be a végeredményt: 20-32.

Legközelebb március 9.-én, 18.00 órás kezdettel lépünk pályára, Egerben.

A mérkőzés statisztikája IDE KATTINTVA érhető el.

  •  
    8
    Shares
  • 8
  •  
  •  
  •  
  •  
  •