7 hét alapozás után tétmeccs következik felnőtt csapatunk játékosai számára.

Szombat 18.00 órakor felhangzik a kezdő sípszó, ezzel elindul a 2019/2020-as szezon felnőtt csapatunk számára is.

A Dabasi KC VSE ellen fejeztük be az előző bajnokságot, most velük kezdjük: mindössze annyi a különbség, hogy májusban hazai pályán szerepeltünk, most idegenben kell helytállnunk.

Buday Dániel tanítványai becsülettel végigcsinálták az alapozást, mindössze apróbb sérülések hátráltatták a munkát. Jelenleg mindenki egészséges, Buday mester saját elképzelése szerint rakhatja pályára csapatát, egészségügyi problémája tulajdonképpen nincsen senkinek!

A mérkőzést a Bócz László – Wiedemann Viktor játékvezetői páros dirigálja majd.

Vezetőedzőnk így nyilatkozott a nyitó forduló előtt:

Nyitókép: Répási Fotó

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •