Ifjúsági és serdülő csapatunk is pályára lépett a Pick Szeged utánpótlás csapatai ellen!

 

 


Elsőként a serdülők, utánuk pedig az ifjúsági csapat játszotta le soros bajnokiját Szegeden.

 

 

SERDÜLŐ

 

Pick Szeged II. – MKC  32:26  (16:11)

Vezette: Sebők, Vastag

Pick Szeged II.: Hódi, Harmati, Császár 1, Csengeri 3, Csamangó 3, Szalai 2, Szemán 3, Nagy K. 1, Kaszás 3 (1), Soós 6 (1), Érces, Noska 4, Tótok, Míg 2, Dancsik 4   Szakvezető: Nagy Zoltán

MKC: Pelyhe, Senánszky – Bakó 6, Csörgő 10 (4), Tóth A. 1, Tóth Zs. 1, Pap M., Pap B., Török 5, Szepesi, Beller 2, Bartók Á.   Szakvezető: Drizner Péter

Kiállítások: 2, illetve 4 perc

Büntetők: 2/2, illetve 5/4

 

Drizner Péter értékelése: „Két súlyos sérültünket ezen a mérkőzésen nem tudtuk pótolni. A hozzáállással nem volt probléma, de minél magasabb szintről beszélünk, annál inkább igaz, hogy ezt a játékot ésszel is kell játszani, ebben voltak komoly problémáink. A 2001-eseinktől sokkal több kell az ilyen rangadókon, mert az nem normális dolog, hogy az ellenfél a 13 éves, alig 40 kilogrammos játékosunkat veszi ki a játékból szoros emberfogással, a 16 éveseink meg nem tudják kihasználni az ezáltal keletkezett nagyobb területeket. Kiderült, hogy jelenleg nem alkalmasak arra, hogy egy serdülő mérkőzést csere nélkül le tudjanak játszani, ezen minél hamarabb változtatniuk kell.”

 

A tabella /további eredmények a képre kattintva/

 

 

 

IFJÚSÁGI 

 

Pick Szeged – MKC  17:22  (10:10)

Vezette: Paska, Sebők

Pick Szeged: Sarusi-Kiss, Gémes, Nagymihályi, Beszédes, Földi 2, Gitay-Gorzó 1, Kocsik 1, Makula, Nagy M. 2, Gercsó 1, Tóth Á., Molnár, Makcsay 2, Tóth-Molnár 5, Szőke 2, Tusiak 1   Szakvezető: Szabó Péter

MKC: Bartók L., Pelyhe – Hajas, Szabó 7, Sipeki 2, Dohány 6 (1), Tóth G., Bartók B. 2, Tóth A. 1, Üveges 1, Török, Tóth Zs. 3   Szakvezető: Padla József

Kiállítások: 4, illetve 4 perc

Büntetők: 2/0, illetve 4/1 

 

Padla József„A múltkor is hasonlóan kezdtük a mérkőzést, annyi különbséggel, hogy akkor az ő hibáikból tanultunk: most meg ugyanazokat a hibákat megcsináltuk mi is! Nehezen reagáltunk le egyes védekezési felállásokat, ráadásul sokat hibáztunk ziccerben, heteseknél! Ezek hiánya pont elég volt arra, hogy meccsben tartsuk ellenfelünket! A szegedi szurkolók hangos bíztatása is nagy előny volt a hazai csapatnak , de végül az utolsó 15 percben sikerült pár gólos előnyt szerezni, amit már végig tudtunk őrizni! Tanulságos mérkőzés volt , idegenbeli meccsre sokkal koncentráltabban kell érkezni! Gratulálok a szegedi fiataloknak, sok dologra megtanítottak minket!”

 

A tabella /további eredmények a képre kattintva/

 

 

 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?