Felnőtt csapatunkat a következő bajnoki fordulóban a Vecsés csapata fogadja. A találkozót csütörtökön rendezik, 19:30-tól Üllőn, a Városi Sportcsarnokban. Az elkövetkezendő mérkőzésről kérdeztük Boda Tamást és Szöllősi Olivért.

Boda Tamás:

“Következő ellenfelünk a Vecsés csapata, ahová – kissé szokatlan időpontban – csütörtökön megyünk játszani. Közvetlen riválisnak tekintjük őket, hiszen a tabellán is mindössze 1 pont a két csapat közötti különbség. Jó játékosállománnyal rendelkeznek és eddig mindig szoros mérkőzéseket játszottak. Lendületet adhat nekik, hogy megverték a Hatvan csapatát idegenben, így kemény mérkőzésre számítok. A meccs kulcsa véleményem szerint az lesz, hogy a védekezésünket tudjuk-e olyan stabilan tartani, mint az előző fordulóban, valamint, hogy gyors indításokból mennyire leszünk eredményesek. Az átlövőiket arra kell kényszeríteni, hogy a távoli zónákból próbálkozzanak, azokat pedig kontrollálnunk kell. Elől pedig fegyelmezetten és a lehető legkevesebb hibával kell játszanunk ahhoz, hogy 2 ponttal távozzunk Vecsésről.”

Szöllősi Olivér:

“Üdvözlök minden kedves szurkolót! Csütörtökön idegenben a Vecsés csapatával mérkőzünk meg 19:30-kor. Amiatt, hogy csütörtökön lesz a mérkőzés, kevesebb edzéssel tudunk felkészülni rájuk, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy nyerni tudjunk, akárcsak múlt szombaton. Nehéz mérkőzésre számítunk, hiszen idegenben mindig nagyon nehéz nyerni. Szeretnénk megkérni mindenkit, hogy aki teheti, tartson velünk és szurkoljon, hiszen ez nagyon sokat jelent nekünk.”

Hajrá Mezőkövesd! Hajrá MKC!

Eredménykövetés az alábbi linken keresztül lehetésges:

https://mksz.zengo.eu/8/790/esemenyek

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Csapatok